Itt a következő fejezet. Remélem tetszeni fog mindenkinek. Sajnos kicsit rövid lett. Köszönöm a segítséget Sóskának. (Nyugi nincs veled semmi baj, ha nem tudod miben segítettél :)...)
Üdv.:Bonnie
-------------------------------------------------------------
Egy nagydarab fickó támadott meg minket. Akkora volt, mint egy ruhás szekrény. Elrángatta tőlem Tomot, aki persze nem hagyta magát és próbált küzdeni. A pasas ezt egy idő után megunta és leütöttem Tomot, mire ő elterült a betonon.
- Ne! - sikoltottam - Mi a jó francot akar tőlünk? Nem is ismer!
- Hallgass! - förmedt rám, majd odajött hozzám. Elkezdtem ütni, verni, rugdosni, ahol csak értem, de mintha meg se érezte volna. Mikor elege lett belőle, egyik lapát kezével lefogta mindkét csuklómat és kiforgatta. Felkiáltottam a fájdalomtól. Ránéztem a kezeimre, amik rendellenes szögben álltak, ezáltal nagyon is fájtak.
- Engedjen el! - üvöltöttem a képébe.- Nem hallja? Engedjen el!
Úgy kiabáltam, ahogy a torkomon csak kifért. Nem lehet igaz, hogy fényes nappal egy utcán megtámadjanak valakiket úgy, hogy senki se vegye észre. Mintha az egész város ellenünk lett volna. Miért nem jár erre senki? Hova lettek a boltosok?
Egyszer csak láttam, hogy Tom megjelenik a fickó mögött. Valamit tartott a kezében, de nem láttam, hogy mi az. A lényeg az, hogy az a valami, mint kiderült, nagyon is hasznos. Tom leütötte vele az embert aki megtántorodott, elengedte a kezemet, majd kiterült a földön.
- Gyere! Húzzunk el innen, de gyorsan! -karolta át a derekamat Tom, és elkezdett húzni a kocsi felé.
Visszafelé az úton teljesen olyan voltam, mint egy félőrült. Háborogtam, nyafogtam, hisztiztem. Mire a sulihoz értünk viszonylag sikerült lenyugodnom.
- Sajnálom.- mondtam.
- Semmi baj. Néha belefér egy kis hiszti. Főleg, ha jogos.
- Oké, azt hiszem mostantól hanyagoljuk ezt a témát, mert mindjárt rám tör egy újabb hiszti roham.
- Rendben. Hogy van a kezed?
- Nagyon fáj. És a fejed?
- Túlélem.- mondta Tom, kiszállt, majd kisegített a kocsijából.- Akkor holnap találkozunk.
- Igen. Holnap. Szia.- mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Szia.
Odamentem a kocsimhoz. Éppen akkor értem oda, amikor elkezdtek szállingózni kifelé a diákok.
Már 10 perce kijött mindenki, de Jack sehol. Lehet, hogy bent tartották valamiért? Vagy elment valakivel, csak nem vettem észre? Elkezdtem a földet bámulni. Várok még egy kicsit, aztán rácsörgök, hogy hol van. Felnéztem a földről. A parkoló már szinte teljesen üres volt már. Elnéztem az iskola bejárati ajtaja felé. Az egyszer csak kivágódott és megjelent Jack. Odaviharzott hozzám.
- Szia.- erőltetett egy mosolyt az arcára.
- Szia.
- Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod. Mr. Sheen bent tartott.
- Oh...Semmi baj.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk.
- Na és neked milyen volt az utolsó két órád?- kérdezte Jack.
Egy pillanatra odanéztem rá, majd vissza az útra. Olyan furán nézett. Lehet, hogy tudja, hogy Tommal ellógtuk az utolsó órákat? Nem. Nem hiszem. Honnan tudná?
- Unalmas- hazudtam.
Már egy ideje mentünk, amikor a visszapillantó tükörben megláttam egy terep járót. Utánunk jött már egy ideje. Vagy nem? Mindjárt kiderül...
Hirtelen jobbra fordultam. Pontosan akkor, amikor a terep járó szépen elkanyarodott az ellenkező irányba.
Ajjaj. Azt hiszem kezdek paranoiás lenni...
- Hil? Miért fordultál el? Egyenesen kellett volna mennünk.
- Ja...igen. Tényleg. Bocs.- játszottam a bambát.
- Remélem nem azt tervezed, hogy elrabolsz.- mondta mosolyogva Jack.
Én is elmosolyodtam, és azt mondtam:
- Ki tudja? Még az is megeshet...
- Na de hölgyem! Kérem... Emberrablás? Tudja ez már rég kiment a divatból...-mondta Jack drámai hangon.
- Tudja, drága uram, én sosem követtem a divatot.
- Oh...
Miközben viccelődtünk, lassan hazaértünk.
Otthon leraktuk a táskáinkat, kivettük a könyveket, és nekiálltunk tanulni.
