Álom pályázat - Az álmok ereje

És íme, a történet, amivel indultam a pályázaton :)
____________________________________________________



Hirtelen felültem az ágyban. Felriadtam álmomból. Ziháltam, és azt kívántam, ne történjen meg még egyszer. Soha többet!
Kimásztam az ágyból, és megnéztem a telefonomon az órát. Hajnali 3. Csodás. Ma ismét nem fogok többet aludni már.
Kimentem a konyhába. John ott aludt el. Fölkeltsem? Vagy hagyjam inkább aludni? Talán... még ki sem gondoltam, John kinyitotta szemeit, rám nézett, majd fölállt és elsétált. Probléma megoldva - gondoltam. Odasétáltam a hűtőhöz, és kivettem a tejet. Öntöttem egy pohárral, majd a többit visszatettem. Megfogtam a poharat, és odamentem vele az ablakhoz.
Lassan iszogattam a tejet, és néztem a várost. Még így éjszaka is majdhogynem egymást érték az autók az utakon, viszont gyalogos annál kevesebb volt. Egy-két embert lehetett látni csak, de azok is... hogy úgy mondjam: biztosan nem voltak már szomjasak.
Ahogy így néztem az éjszakai életet,visszagondoltam az álmomra...

Egy boltban volt. Átlagos napnak indult, mint ahogy a többi is, de mégis, reggel, mikor felébredt, egy furcsa érzés kerítette hatalmába őt.
A boltban úgy tűnt, minden rendben, de Nick egyszer csak hallott egy csattanást, majd valaki kiabálását. Elindult arrafelé, amerről a kiabálást hallotta.
Mikor odaért, egy könnybe lábadt szemekkel térdelő férfit talált az ájult barátnője mellett. Nick azonnal előkapta a telefonját, és hívta a mentőket.
Mire a mentősök kiértek, és megtalálták a sorok között a nőt, ő addigra meghalt. A férfi halkan, könnyeivel nem törődve térdelt még mindig, s közben rátette a kezét barátnője hasára.
Nick elkerekedett szemekkel nézte őt.
Ugye nem...? - gondolta - Ó, istenem! A nő terhes volt!
A férfi ezután a zsebébe nyúlt, és elővett egy apró dobozkát. Kinyitotta. Felváltva nézett hol a nőre, hol a gyűrűre, majd lehajolt barátnőjéhez, megcsókolta, és azt suttogta:
- Szeretlek Linda!

Kirázott a hideg az álmom emlékére. 
Becsuktam a szemem, de bevillant a kép, amikor a férfi fogja Linda hasát, ezért inkább vissza kinyitottam.
A maradék tejet letettem a pultra. Majd később megiszom.
Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, ezért csak járkáltam fel, s alá a házban. Még jó, hogy aznap nem kell dolgozni mennem. Hulla fáradt lennék.
Végül visszabandukoltam a szobámba. John is ott volt, most itt aludt el. Lefeküdtem, vissza az ágyamba, bár nem sok értelmét láttam. Aludni úgysem tudok már, szóval csak forgolódni fogok.
Reggel, - ami már tényleg reggel volt, nem hajnal - elkészítettem a reggelimet, megettem, utána pedig szépen lassan felöltöztem. Egy óra múlva már indulhatok is.
Amíg vártam leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. John is odajött. Leült a földre, a fejét pedig a térdemnek nyomta, ezzel jelezve, hogy simogassam. Én pedig simogattam. És így sikerült elaludnom...

Egy utca. Minden sötét, csak a lámpák világítanak. Elrohan előtte egy macska. Egy rendőrautó szirénázva süvít el mellette az úton. Chris részeg. Jim, és Noel támogatják két oldalról.
A boltban Nick épp áll a sorban, már egy jó ideje. Ránéz az órájára. 14:34 Még van egy órája...
Fél óra múlva még mindig ott ácsorog. Azon gondolkozik, mikor kell legközelebb mennie dolgozni. Megnézi  a telefonjában a naptárat. 2011.05.28. A mai dátum, vagyis két napja még szabad. Ekkor hall egy csattanást...

Hangos dörömbölésre ébredek fel.
- Nick! Nick, hahó! - hallom Noel hangját, miközben majd betöri az ajtómat.
- Egy fél pillanat - kiáltok ki, majd ránézek Johnra. - jó lenne, ha engednél, Johnny. Ezek a vadállatok betörik az ajtónkat.
- Hé! Ezt hallot... - John beleugatott, így a 'tuk'-ot nem hallottam. Gyorsan kinyitottam az ajtót.
- Mit csináltál, Nicky? Már legalább fél órája dörömböltünk - mondta Chris, de Jim hamar letorkolta.
- Ne túlozz!
- Oké, akkor csak negyed órája, na. Ez jobb?
Jim a szemét forgatta.
- Két perce vagy még azóta se voltunk itt.
- Oké, induljunk, emberek, ne vitatkozzatok. - szólt közbe Noel.
- Egyetértek! - vágtuk rá mindhárman.

Már úton voltunk, amikor rájöttem, hogy igazából fogalmam sincs, hogy hova megyünk.
- Mi az úti cél? - kérdeztem
- A vidámpark! - fordult felém csillogó szemekkel Noel. Na, igen. Ez rá vall.
- Utána pedig elmegyünk egy jó kis buliba. - dörzsölgette össze két tenyerét Chris.
- Öhm...oké. - Nem tudtam mit mondani. Ez annyira tipikus...

Kb. 6 órával és egy szédelgéssel később átmentünk abba a bizonyos buliba...
Pár óra múlva eljöttünk. Rémes volt, bár Chrisnek tetszett. Elvolt, ami látszik is. Jól leitta magát, és most épp Jim, és Noel támogatják két oldalról, hogy meg tudjon állni valamennyire a lábán. Szóval, valahogy így mentünk este az utcán.
Egyszer csak egy foltos macska rohant el előttünk, és abban a pillanatban, ahogy eltűnt szem elől, meghallottuk a szirénázást. Hátranéztem, és egy rendőrautó száguldott el mellettünk az úton.
Ekkor éreztem valami furcsát. Olyan... deja vu - m volt.mintha én ezt egyszer már átéltem volna. Gondolkozni kezdtem, és eszembe jutott. Ma reggel, amikor elaludtam a kanapén, Johnt simogatva, a TV előtt, ezeket álmodtam. Ezek a képek villantak be.
Elfogott a rémület. Ne... nem akarom megint! Pár éve voltak már ilyenek és azok mind rosszul sültek el. Mindnél valaki az életét vesztette, akárhányszor álmodtam meg a jövőt.
- Nicky fiú, jól vagy? - hallottam Jim hangját, ahogy egy pillanatra hátrafordult.
- Öhm...igen. Persze. Minden oké, csak hosszú volt ez a nap. Nem baj, ha én nem kísérlek el titeket? - kérdeztem, és éreztem, hogy a hányinger kerülget.
- Nem, menj csak. Majd mi hazadobjuk Christ.
- Köszi! Sziasztok.
- Szia. - köszöntek el, én pedig futva indultam el az utcán. Két saroknyira voltam a háztól.
Amint hazaértem, berobbantam a házba. Johnt is sikeresen felébresztettem, ezért jól megugatott. Azt hitte illetéktelen behatoló.
- Nyugi, Johnny. Csak én vagyok. - mondtam neki lihegve, majd leültem a hideg kőre, és a falnak támasztottam a hátamat, egyik kezemmel pedig Johnt simogattam kárpótlásul.

Ki kell találnom valamit. Nem történhet meg amit álmodtam! Még egyszer nem! Kell valami...valami, ami...

...és ekkor beugrott. Tudtam mit kell tennem. Mivel nem kerülhetem el, hogy bekövetkezzen, mert előbb vagy utóbb úgyis megtörténne, ezért ki kell védenem.  
Mindent elterveztem. Meg fogom menteni Lindát!

Teltek a napok, a hetek, de nem történt semmi. Lassan már elkezdtem reménykedni benne, hogy tényleg nem fog bekövetkezni. Aztán egyik nap...
Kimentem a boltba. Összeválogattam mindent, ami kellett és beálltam a sorba. Szokatlanul sokan voltak mindegyik pénztárnál.
Már egy jó ideje álltam a sorban. Kezdtem unni. Ránéztem az órámra. 14:33 Még van egy órám...
Hirtelen bevillant. Visszanéztem az órámra. 14:34 Most...
Fél óra múlva még mindig ott ácsorogtam a sorban. Vártam a pillanatot. Tudtam, hogy ha tényleg bekövetkezik az ma lesz. Most lesz.
Elkezdtem azon gondolkozni, hogy mikor kell legközelebb mennem dolgozni. Megnéztem a telefonomban a naptárat. 2011.05.28. A mai dátum, vagyis két napom még szabad. Ekkor hallottam meg azt a bizonyos csattanást...
Azonnal előkaptam a telefonomat, és rohanni kezdtem a sorok között. Lélekszakadva futottam, ahogy csak tudtam, amikor beleütköztem egy nőbe.
- Ó, elnézést, sajnálom! Nem figyeltem. - mondtam, majd ránéztem a nőre. Ő volt az. A nő az álmomból. Linda.
- Semmi baj. Kezdem megszokni, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. - mosolygott rám. - Az előbb egy leesett konzervben botlottam el, és sikeresen levertem a polcról pár dolgot.
- Az volt az a csattanás? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Igen. De már mennénk fizetni. - mondta és hátranézett a párjára.
- Segítek. - mondtam és felszedtem a kosarából kihullott dolgokat.
- Köszönöm. - mondta, majd elindultunk mind a hárman vissza a pénztárakhoz.
Ez alatt haladt a sor, így magam elé engedtem őket.
- Menjenek csak. Én ráérek. - mosolyogtam rájuk.
- Köszönjük. - mondta a férfi és beálltak a sorba.

Jó húsz perc múlva otthon is voltam. Kipakoltam a dolgokat, amiket vettem, majd ledőltem a kanapéra. John odajött. Elkezdtem simogatni a fejét.
- Sikerült, Johnny. Túlélte! Ezentúl nem kell félnünk az álmoktól!
John vakkantott ezzel, jelezve hogy ő is így gondolja. Fél óra múlva már aludtam a kanapén.

Nikole Álom pályázata

Sziasztok!

Tegnap volt az eredményhirdetés Nikole Álom pályázatán, ahol 3. helyezést értem el!
Nagyon szépen köszönöm neki! :D
A következő bejegyzésbe megtaláljátok a történetemet, amivel indultam :)


Üdv:
Bonnie :)

Újra itt

Sziasztok!

Először is sajnálom, hogy úgy eltűntem mindenhonnan! Remélhetőleg ezek után már fogok tudni jönni.
De most hoztam egy videót.
True Blood rajongók, figyelem! :D




Üdv.
Bonnie :)

Sziasztok!

Gondoltam az Ünnep alkalmából megleplek benneteket egy kis történettel. remélem tetszeni fog! :)

______________________________________________________

Sokan vagyunk. Nagyon sokan. De engem nem zavar. Szeretem a testvéreimet. Bár néha azt mondják, hogy menjek innen, menjek onnan, mert csak zavarok. Én vagyok a legkisebb. De nem haragszom rájuk. Nem sértődöm meg. Ők a nagyobbak, ők mondják meg, hogy mit csináljak. Ők is szeretnek engem. Ugye?

Nemrég kerültünk ide. Vagy két napja. Én négy napos vagyok. A testvéreim öt és hat naposak. Nálunk az sok idő. Egy nap... sokat számít.

Már órák óta néztem ki az üvegen. Emberek járkáltak fel, s alá. Ez van egész nap.

Lassan kezdek éhes lenni. Igen. Korog a pocim. Mikor lesz ebédidő? Éhes vagyok! Szeretnék enni! Mikor jönnek már? A többiek is éhesek. Mind azok vagyunk! Legyen már ebédidő! Na. Na. Na!

Jön valaki. Hozzánk. Igen, hozzánk jön. És van valami a kezében. Mi az? Nem látom rendesen. Valami kerek. Színes. Mi az? Nyújtózok, de egyszer csak valaki meglök, és elesek. Beütöm a nózimat. Fáj. Miért csinálta? Én nem bántottam őt! Ránézek, de nem engem figyel. Az embert nézi. Mindannyian az embert nézik. Odacsődültek az üveghez. Már nincs hely nekem. Pedig én is kíváncsi vagyok! Mit hoz? Engem is érdekel! Odamegyek, de eltolnak. Nem engednek oda.

Az ember ideér hozzánk, és berakja azt a színes valamit. Odamennék, de közben a többiek már futnak. Nekem fognak jönni. Álljatok meg! - mondom nekik. - Vigyázzatok, itt vagyok én is, nekem fogtok jönni! Álljatok meg! - hiába mondom, nem hallják. Lelapulok a földre, és megvárom, hogy elmenjenek. Páran majdnem elesnek bennem. Megrúgtak. Fájok.

Fölemelkedek. Ebéd! Itt az ebéd! Azt hozta az ember!

Odafutok, de már nincs semmi a tálban. Mind megették. Nem hagytak nekem semmit sem. Szomorúan és éhesen battyogok el a táltól. Majd legközelebb sikerül.

Már három, lassan négy napja vagyunk itt. És mindegyik ugyan olyan volt, mint az első. Szörnyen éhes vagyok! Már nem is korog a poci. Már inkább fáj, az éhségtől. Nem tudom, miért, de egyre elutasítóbbak velem a testvéreim. Nem engednek semmit. Azt mondják, kicsi vagyok, mindig azt kell csinálnom, amit ők mondanak, és nem szabad ellenkeznem. És én nem is akarok. De nagyon éhes vagyok!

Viszont már kevesebben vagyunk. Párat a nagyobbak közül elvittek. Ketten még az első nap elmentek, tegnap pedig hárman. Vagyis még vagyunk öten. Hiányoznak, de most már jobb lesz a helyzet. Én is kapok ebédet. Ugye?

Ötödik nap. Nagyon rosszul vagyok. Nem érzem jól magam. Mondtam az egyik testvéremnek, de nem foglalkozott velem. Mi a baja velem? Mit tettem? Nem értem. Én jó voltam. Nem bántottam, nem tettem semmi rosszat. Ők mégis így bánnak velem.

Ez a hetedik nap. Nemrég jött az ebéd, most elcsíptem belőle egy falatot. Nem sok, de annyira elég, hogy ne legyek olyan rosszul. Egy hete vagyunk itt, és már csak hárman maradtunk.

Nyolcadik. El akarok menni innen. Nem tetszik ez a hely! Olyan rossz itt. Senki sem foglalkozik velem. Senki sem szeret. Nem akarják, hogy itt legyek. Csak teher vagyok a számukra. El akarok menni!

Kilencedik. Egyedül maradtam. Nincs velem senki sem. Teljesen. Egyedül.

Tizenegy napja vagyok itt. És már nem bírom tovább!

Leültem az üveg elé. Egész napi szórakozásom ennyiből állt. Néztem ahogy az emberek járkálnak fel és alá, fel, és alá. Nem történik semmi érdekes.

Ahogy néztem kifelé, észrevettem, hogy felém jön az egyik ember. Vajon mit akar? Még nincs ebédidő.

Mögötte jött egy szőke hajú kicsi lány. Nagyon boldognak látszott. Ugrándozva közeledett, s mikor ideért, és meglátott engem, szinte rátapadt az üvegre, és órási csillogó szemekkel mondogatott valamit a szüleinek, és közben végig csak nézett engem.

Aztán az egyik ember benyúlt, és kivett engem, majd belerakott egy dobozba.

Most mit csinálnak? Elvisznek? Miért? Hova? A kislányé leszek? Remélem igen. Kedvesnek látszott...

Három nap múlva...

Visszaemlékeztem arra a napra, amikor a kislány elvitt onnan, és éreztem, hogy mérhetetlenül hálás vagyok neki, hogy kiszabadított onnan. Úgy érzem... akkor, és ott megmentette és teljesen megváltoztatta egy kis lény életét. Örökre. 

 

Kicsi nyuszi hopp hopp...

Most nem az erdőben ugrál :)
Hanem itt :D
Ezzel a kis aranyos nyuszikával szeretnék mindenkinek Kellemes Ünnepeket kívánni! :)

Üdv.:
Bonnie :)

Láthatatlan kötelék - a történet

Azt mondják, mindenkinek van egy társa. Egy lelki társa. Valaki, aki elfogad úgy, ahogy vagy, minden hibáddal együtt és akit te is elfogadsz, legyen bármilyen rigolyája. Akit tiszta szívedből szeretsz és akit tisztelsz. Aki úgy néz rád, mint senki más a világon. Egy ember, akinek nem kell kimondania, hogy szeretlek mert ha a szemébe nézel, látod.

A tekintet arra való,
Hogy egy ki nem mondott szó,
Amit hallasz,
De ki nem mondasz,

Ott legyen,

S az ember, ki fontos,
Értse mit mondasz,
Még ha nem is szóban,
A szemedben ott van.

Nem tudom, hogy tényleg létezik-e ilyen. Hogy tényleg lehet valaki iránt oly nagy odaadást és csodálatot érezni. Mert vannak emberek, akikkel jól megértitek egymást, tudtok beszélgetni sok mindenről, valami módon szeretitek egymást. Barátoknak nevezitek magatokat. Esetleg több mindent tudtok egymásról, mint amennyit másnak elmondotok, de még így sem szó szerint mindent. Ekkor vagytok legjobb barátok. Szerintetek. Ha egy fokkal még a legjobb barátnál is jobban szeretsz valakit, többet tudsz róla és ő is rólad, azt mondogatod neki: szeretlek, azt nevezed szerelemnek. De vajon tényleg szerelemmel szereted? Valóban ő az, akire eddig vártál? Akivel el tudnád képzelni a jövődet? Mint például, hogy családot alapíts vele. Igen? De tényleg ezt akarod? Hozzákötni magadat egy olyan emberhez, akiről úgy gondolod, hogy ismered, de valójában alig tudsz róla valamit? Mert csak akkor ismerhetsz meg igazán valakit, ha ismered a múltját, az emlékeit. Ismered a jelenét és az érzéseit. Mert, ha ezeket nem tudod, nem is ismered igazán őt. Csak azt hiszed. Viszont csak olyan embert ismerhetsz meg igazán, aki bízik benned és el meri, el tudja és el is akarja mondani neked ezeket. Ha nincs bizalom, nincs semmi, amit tudhatnál róla. De vajon te megérdemled a bizalmát? Megérdemled, hogy bízzon benned?

Reménykedj, hogy te vagy az, aki megismerheti őt!

A nevem Requiem. Tudom, fura, de én szeretem. Anyám elég hóbortos nőszemély volt, apám pedig ráhagyta a dolgait.

Jégkirálynak is szoktak hívni. Sosem mutatom ki mások felé az érzéseimet. Olyan vagyok mint a jég. Hideg. Érzéketlen és kemény. Kívül. De belül egészen más vagyok. Csakhogy ezt senki sem tudhatja. Még a családom sem.

Húsz éves múltam. A lányok elkerülnek, mondván:

„Neki úgy sem lennék jó. Neki senki sem lenne jó.”

Igen is lenne akit elfogadnék. A lány az álmaimból. Egy gyönyörű szőke, kék szemű angyal, egyenesen a mennyből. Hús vér ember olyan csodálatos nem lehet soha, de soha, mint ő. A múltja nehéz volt, de elviselte, túlélte, megtapasztalta a legrosszabbat is, mégis oly gyermeki s gyengéd tud lenni. Maga a megtestesült kedvesség. A jelenét élem, vele együtt. Fura, de igaz. Érzem, mikor velem van. Látom a jövőjét. Annyira tisztán látom az övét, mint amilyen homályosan a sajátomat. De tudom, hogy ez a lány sosem lesz valódi.

• Hé, királyfi, téged néz az a fura csaj. – bökött meg Jer.
• Nézzen, ha nincs jobb dolga.
• Legalább egy pillantást vess rá!
• Minek? Úgysem akar megismerni. Csak egy lennék a hódításai közül.

Jer erre megfogta a fejemet és odafordította, hogy azért is nézzem meg azt a fura csajt aki engem néz, és aki épp most fordult el. Egy közeli asztalnál ült és…. hirtelen vissza nézett rám, egyenesen a szemembe. Úgy éreztem, a szívem kihagy egy dobbanásnyit. Nem hittem a szememnek. Nem, nem lehet. Kizárt! De még is. Ő volt az. A lány az álmaimból! És ott ült pár méterre tőlem. Csak néztem, néztem, végtelennek tűnő ideig, mikor rám mosolygott. Ha lehetséges lenne, azt mondanám, felismert. Ha lehetséges lenne, odamennék hozzá, karjaimba zárnám és soha nem engedném el.

• Requieeem! Hé, haver. Figyelj már!
• Igen? – kérdeztem, s kelletlenül, attól félve, hogy eltűnik az angyalom, ha elfordulok, Jerre pillantottam. – Mi van?
• Mi….? Ó, te szent ég! A Jégkirályfink jégszíve olvadni készül! Haver…. nem hittem, hogy ezt valaha megélem.
• Nem olvad semmi sem.
• Ó, dehogynem. Látom én. Nekem nem mesélheted be, hogy nem tetszett meg az a csaj. Hmm….
• Mit „hmm”?
• Jó ízlésed van, annyi szent, barátom. Menj oda hozzá!
• Nem.
• Miért nem?
• Mert nem lehet.
• Már miért ne lehetne? Jaj, Requiem, ne csináld már! Mégis mi akadályoz meg abban, hogy magadba bolondíts egy gyönyörű hölgyeményt?
• Nem akarod tudni. Én is próbálom elfelejteni, de te nem hagyod. Mindig felhozol valamit amivel előszólítod e szörnyű emlék darabjait. Ha nem neveznéd magad a barátomnak már rég péppé vertelek volna.
• Hát, jó. Rendben. Legyen, ahogy óhajtod. Mostantól megfontolom a mondanivalómat, mielőtt eléd tárom. Így jó lesz?
• Valószínűleg, igen.
• Csodás. Most mennem kell. További szép estét, Requiem. Holnap találkozunk.
• Viszlát, Jer.

Mikor Jeremy elment visszafordultam oda, ahol az angyalom ült, de már nem volt sehol. Bosszúsan néztem távozó barátom után, majd felálltam, a pénzt az asztalon hagyva, s én is elindultam hazafelé.

Egyedül voltam a házban. Már két éve egyedül vagyok. De nem zavar. Sosem hiányzott a társaság, de ha valami miatt netalántán mégis, akkor felhívtam Jeremyt és elmentünk valahova. Mindig teljesen felpörgött, mikor telefonáltam, hogy kéne valamit csinálni. Nem szeret otthon lenni, amit meg is értek.

Azon tűnődtem, hogy ezen az estén mit csináljak, s közben az ablakból a ház előtti parkot figyeltem, mikor az egyik padon megláttam az én angyalomat. Ismét rám nézett, mintha tudná, hogy az üvegen keresztül figyelem, és bájosan mosolygott. Ennyi elég is volt, hogy felkapjam a kabátom, és kiszaladjak a parkba, hogy találkozzak vele, s beszélgethessünk.

Lélekszakadva rohantam, de mire kiértem, az angyalom sehol sem volt. Eltűnt. Ismét. Lihegve rogytam le arra a helyre ahol ő ült, s könyökömet a térdemre téve, arcomat a tenyerembe temettem.

Így talált rám Jeremy.

• Hát te, öregem, mit csinálsz? - kérdezte, miközben leült mellém.
• Semmi olyat amiről tudomást kéne szereznie bárkinek is. - emeltem fel a fejem, kezemet pedig a térdemről lelógattam. - De TE mit keresel itt?
• Nem volt jobb dolgom, ezért úgy gondoltam, meglátogatom az én jó barátomat. Azaz téged.
• Micsoda megtiszteltetés. El sem tudom mondani, mennyire.
• Gúnyolódj csak...
• Mit csináljunk? - kérdeztem nagyot sóhajtva és felálltam, Jeremy pedig követte a példámat.
• Amit csak szeretnél, főnök.
• Sétáljunk egyet a parton. Az jó lesz?
• Csodálatos lesz.

Lassan sétáltunk a part mentén, s közben az angyali leányon gondolkoztam. Nem lehet a képzeletem szüleménye, hisz Jeremy is látta a kávézóban. De akkor miért tűnik el mindig olyan hirtelen? Mintha ott sem lett volna. Törtem a fejemet, gondolkoztam, elmélkedtem, végig vettem minden eshetőséget, de egy olyat sem találtam, ami jó lenne. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Jeremy megáll. Kérdőn néztem rá, de ő válasz helyett csak elmutatott lentre, ahol a víz a partot mosta. Ott állt a lány. Már nem érdekelt az eddigi Jégkirályságom. Nem érdekelt, hogy Jeremy is ott van és lehet, hogy mögöttem jön. Nem érdekelt semmi, csak, hogy beszélhessek az angyalommal.

Nagy sietségemben majdnem legurultam, s így a leejtő végén megbotlottam, majdnem orra bukva egy nagyobb kőben. A lány felállt, szembe fordult velem, és ismét rám villantotta gyönyörű mosolyát.

• Üdvözöllek, Requiem. - szólalt meg a legszebb hangon, amit valaha is hallottam.

Én csak néztem, s néztem, míg már kínosnak éreztem, hogy bámulom. Lesütöttem a szememet, majd mikor újra ránéztem megkérdeztem:

• Tényleg te vagy az?
• Igen, Requiem. És megértem, hogy hitetlen vagy. Adtak rá okot bőven.

Elkerekedett szemekkel néztem. Valóban ő az. A lány az álmaimból. A lány, akinek minden emlékét, érzését, kimondott szavát ismerem. Aki mindent tud rólam, még olyat is amit más nem. A legszebb lény az egész világon. Az én angyalom.

• Requiem! Requiem! Jól vagy? Hallasz Req? Hé, haver, ne csináld ezt velem!

Nem értettem. Mi történt? Jeremy miért szólongat? Én miért fekszem a homokban? Hova lett... hova lett a lány? Miért nincs itt? Az előbb még itt volt!

• Requiem, ha csak megjátszod, én esküszöm, hogy ha magadhoz térsz keresztül rugdoslak a parkon. Req!!!
• Hol...van?

Hallottam, hogy Jeremy sóhajt egy nagyot aztán azt kérdezte:

• Ki hol van?
• A... a lány. Aki. Ott. Állt. Lent, a parton, a meredek résznél is lejjebb. A lány a kávézóból. A parkból. Hova lett?
• Öhm... Req, öreg, biztos minden oké?
• Igen. Miért?
• Mert nem volt itt a lány. Még a közelben sem.
• De hát... én láttam!
• Biztos, hogy őt láttad?
• Igen.
• Maximum a képzeletedben, haver. Lehet, hogy beverted a fejed.
• Már miért vertem volna be? - kérdeztem értetlenül. Már semmit sem értettem.

Valaki magyarázza el mi történt velem!

• Mert elestél. Megbotlottál valamiben, amit nem vettél észre és egyszer csak azt láttam, hogy puff, aztán meg már nem vagy sehol, és elterülsz a földön. Komolyan megijesztettél barátom. Többet ne csinálj ilyet, oké?
• Oké. De...
• Igen?
• Nem, semmi. Menjünk haza. Lehet, hogy egy forró fürdő és egy kiadós alvás segítene.
• Egyetértek. Na gyere! - mondta Jeremy és fölsegített.

Aznap este megpróbáltam teljesen kiüríteni a fejemet, semmire sem gondolni, csak az alvásra, a pihenésre. Sajnos nem sikerült teljesen. Folyton az a lány járt a fejemben.

Ismét vele álmodtam. Egy elhagyatott épületben voltunk. Talán valami gyárban?! Ott álltam közepén a hatalmas térnek, egyedül, s vártam, hogy történjen valami. Nem tudtam, hogy minek is kéne, de türelemmel voltam. Aztán egyszer csak megláttam. Egy elrejtett kis ajtón jött be. Gyönyörű, halványkék ruha volt rajta, ami kiemelte a szeme színét. Hosszú, derékig érő szőke haja kiengedve hullott a hátára.

• Requiem! Sajnálom a múltkorit. A parton. De muszáj volt.
• Tudom. De legközelebb... beszélhetnénk? Rendesen. Mint ahogy két normális ember tenné, miközben körülöttik megy tovább az élet. Az emberek sétálnak mellettük, boldogok, magukkal törődnek. Mert tudod, hogy...
• ...szeretsz...
• ...szeretlek, annyira, hogy szeretnélek a karjaimban tartani, és soha el nem engedni. Annyira, hogy csókoljalak, míg lemegy a Nap. Hogy szeresselek, míg el nem múlik az élet. Hogy velem legyél a valóságban. Mert, ha nem lehetek veled valóban, beleőrülök.
• Tudom, drága Requiem, tudom! Nem soká eljön a pillanat, mikor egymás csókját ízlelve olvadhatunk a való életbe. Én is nagyon szeretném már meleg kezed érezni a derekamon, az arcomon, a kezemen. Ígérem, vágyunk hamarosan beteljesül.

Megint megvillantotta ellenállhatatlan mosolyát, majd eltűnt, s az álom szertefoszlott millió kis darabkára, s egy halovány emlék maradt helyette csupán a fejemben.

Felébredtem. Nem akartam, de nem tehettem ellene semmit sem. Ránéztem az órára, ami épp fél 10-et ütött. Még jó, hogy szabadságon vagyok, máskülönben már rég elkéstem volna a munkából. Elmentem zuhanyozni. A víz alatt is csak gondolkoztam. Vajon mikor jön el az a pillanat? Vajon... megcsörrent a telefon. A derekam köré tekertem egy törülközőt és kimentem a nappaliba a telefonhoz.

• Igen? - szóltam bele.
• Rossz a csengőd, vagy mi? Na mindegy. Nyisd ki az ajtót!

Odamentem az ajtóhoz. A kezem a kilincsen volt, de mielőtt kinyitottam volna az ajtót, azt mondtam.

• Ha valami hülyeség miatt jöttél, Jer, be sem engedlek!
• Nem hülyeség. Imádni fogod! De most komolyan. Legalább a születésed napján lehetnél kicsit nem-Jégkirály.
• Nem tartom számon a fontosnak beállított dátumokat, te is jól tudod.

De azért kinyitottam az ajtót. Aztán fülig vörösödtem. Először azért, mert nem szeretem magamat mutogatni másoknak, másodszor viszont azért, mert égtelenül dühös lettem. Ugyanis Jeremy mellett ott állt az angyalom.

• Jeremy... - kezdtem fenyegető hangon, de nem folytattam. Hölgy társaságában nem illendő az olyan beszéd. Ezt mondogattam magamnak egész végig.
• Ó, most jut eszembe, nekem még vissza kell vinnem két könyvet is a könyvtárba. Ma járnak le, és nem akarom magamra haragítani azt a kedves idős hölgyet a könyvtárból... Sziasztok, fiatalok, jó bulizást!

Mikor Jeremy elment, a lány ismét rám nézett.

• Még a nevedet sem árultad el, pedig te tudod az enyémet. - mondtam.
• Tudod a nevemet. Csak nem jut eszedbe. Mindent tudsz rólam, ahogy én is rólad. - mosolygott rám.

A homlokomat ráncolva gondolkoztam. Mi a neve? Valamiért egy T betű ugrott be. T...T...

• Tiffany. - mondtuk egyszerre.
• Nos, öhm...gyere be, Tiffany.

A lány belépett, én pedig becsuktam mögötte az ajtót.

• Ülj le, kérlek. Mindjárt jövök, csak fölveszek valamit...
• Ráér. - szólt közbe, majd hozzám lépett és megcsókolt.

Soha életemben nem éreztem magamat ilyen boldognak...

Pár hónap múlva...

• Hát, öregem, sose gondoltam volna, hogy előbb megházasodsz, mint én. Komolyan mondom, teljesen lefagytam, amikor bejelentettétek... Még most sem hiszem el. - egy darabig hallgatott, majd hozzátette – Agyam eldobom, főnök, komolyan!

A telefonnal a kezemben mosolyogtam, miközben másik kezemmel Tiffany derekát karoltam át.

• Én is így gondoltam, hidd el. - mondtam, miközben Tiffany kiment a konyhába, és elkezdett készülődni.
• Na de mégis. A Jégkirály megtalálta a vasalót, vagy mi? Mert ez kb. olyan. De örülök nektek! Tényleg. Tiszta szívemből kívánok nektek sok boldogságot! De ez akkor is olyan fura...
• Requiem! - hallottam Tif hangját a nappaliból. - Ideje lenne elindulni! Nem szeretnék elkésni!
• Megyek, angyalom. - szóltam ki neki, majd elköszöntem Jeremytől.- Most mennem kell.
• Rendben, haver, menj csak.
• Majd még beszélünk. - mondtam és leraktam.

Három hét múlva...

A nevem Tiffany. A férjem imádja ezt a nevet, de mindig csak angyalomnak szólít.

Képzeletének szülötte voltam, de az akarat sok mindent meg tud változtatni. Én is így lettem. Egy álmokban fel-feltűnő látomás voltam. Most a világ legboldogabb asszonya vagyok...

Requiem

Egy hideg, érzéketlen alak voltam. Egészen eddig. Most itt van velem az én angyalom. Tiffany, aki felolvasztotta jégszívemet. Újra érzek. Újra lehetek boldog, s ezt csak neki köszönhetem...

Requiem&Tiffany

Egy láthatatlan kötelék fűz össze minket.

Álmodom a múltat,

élem a jelent,

és látom a jövőt.

Ismerem őt.

Kérdés mindenkihez - mai nap - április 1.

Sziasztok!

Mivel ugye ma van április elseje, felmerült bennem egy kérdés:
Ti csináltatok akár ma, akár régebben az iskolában, otthon, bárhol valami kis csínytevést? Megvicceltetek másokat?

Remélem kapok soksok kommentet :) Tényleg kíváncsi vagyok! :)
Üdv.
Bonnie:)



U.i. : Aki szereti a Karib-tenger kalózait, nézzen be ide

Szavazás

Sziasztok!

Tudom, kicsit megkésve, de most jutottam el idáig.
Szóval. A szavazáson az Álmodj szépeket! nyert, így azt fogom folytatni :) De ha szeretnétek, akkor haladhatok a másikkal is, csak írjátok meg nekem, vagy ide, kommentbe, akár chatre, vagy esetleg e-mailbe.
Amint meglesz a folytatása, hozom a novellát is, és a történetet is! :)

Üdv.
Bonnie:)

10.

Sziasztok!

Most igazán boldog vagyok! :D Mert, igen, jól látjátok a címet. Tényleg meghoztam a 10. fejezetet!!! :D (Bár kicsit rövid...) Sajnálom, hogy ennyit kellett várni rá! :/ Remélem, most már sokkal jobban fogok haladni vele!
Jó olvasást hozzá, remélem tetszeni fog! :D
(Elnézést, hogy 'pöttyös' de valamiért ott átállítja...)

______________________________________________________________________

Az elkövetkezendő pár napban nem történt semmi érdekes. Reggel felkeltünk, elmentünk az iskolába, hazamentünk, tanultunk, majd kezdődött az egész előlről.

Szombaton úgy döntöttünk Jackel, hogy átfestjük a citromsárga hálót. Ami az enyém. Reggel Jack előkészítette a dolgokat, amikre majd szükségünk lesz, én pedig addig elmentem a festékboltba. Húsz perc alatt megjártam. Lila festéket vettem, és feketét. Na nem azt a nagyon rikító, vagy sötét lilát. De nem is olyan halványat. Úgy a kettő közötti árnyalatot. A fekete festék pedig a mintáknak kell.

Lelki szemeim előtt már láttam is, hogy fog kinézi, ha kész lesz.

- Oké. Akkor ha te megcsinálod a lila alapot, én hajlandó vagyok megcsinálni a mintákat rá. - mondta Jack mikor elmondtam neki, hogy mit szeretnék.

- Rendben. Ó...- körbenéztem - elfelejtettem megvenni a mintákhoz a sablonokat.

- Nem baj. Anélkül is menni fog.

- Biztos?

Jack elmosolyodott és azt mondta:

- Majd meglátod.

Az egész napunk ráment a festésre. Szerencsére Jack meggondolta magát, és beállt segíteni, így gyorsabban haladtunk.

- Akkor holnap megcsinálom a mintákat, rendben?

- Rendben. Amíg meg nem szárad a vendégszobában alszok. - mondtam.

Elpakoltuk a festékes cuccokat, és amikor megfürödtem, és átöltöztem, lementem enni. Úgy gondoltam, hogy készítek valamit, de semmi kedvem nem volt hozzá, és még erőm sem volt. Lefárasztott az egész napi falmázolás. Helyette inkább úgy döntöttem, hogy ha Jacknek is jó, akkor kipróbálhatnánk, hogy milyen a pizza az egyik közeli pizzázóban.

• Jack! - szóltam fel.
• Igen?
• Nem baj, ha inkább rendelek pizzát?
• Nem.
• Milyen legyen?
• Amilyet szeretnél. Nekem mindegy.

Elgondolkoztam rajta, hogy fog-e enni belőle, vagy nem. Majd kiderül.

Tárcsáztam a számot. Egy kellemes hangú fiú vette fel a rendelésemet, és azt mondta, hogy húsz percen belül hozzák.

Miután letettem a telefont, pontosan huszonhat perc múlva meg is érkezett a pizza. Kifizettem, majd letettem az asztalra. Gondoltam, hogy felmegyek szólni Jacknek, hogy megjött a pizza, de még szinte ki sem gondoltam, már jött is le a lépcsőn.

Leültünk a kanapé elé, bekapcsoltuk a tévét, és közben elkezdtük a pizzát. A műsor nem volt valami érdekfeszítő, így egyszer csak azon kaptam magam, hogy Jacket nézem. Elmosolyodtam.

• Festékes a nyakad. - mondtam neki.
• Hol? Pedig azt hittem már az összeset leszedtem. Hm... úgy látszik ragaszkodik hozzám a festék. Ebből is látszik, hogy színes egyéniség vagyok. - mondta vigyorogva, mire felnevettem.
• Igen, az vagy! De inkább hozok valamit, amivel leszedhetjük.
  
  
  Miután sikerült leszedni Jack nyakáról a festéket, úgy döntöttem, hogy elmegyek aludni. Teljesen kimerültem.

Újabb videó

Sziasztok!
Ismét hoztam egy videót. Ez most nem olyan, mint az előzőek, de szerintem nagyon jó!
Vicces egy fickó... :)

Díj

Sziasztok!

Ezt a díjat Zsazsától kaptam. Köszönöööm! :)

És akkor jöjjön 3 dolog rólam:

1. Imádok írni! Bármit, ami csak eszembe jut. Legyen az regény, novella, vers, bármi.
2. Már 11. éve RSG-zek. (Ha valaki nem tudja mi az, akkor itt egy link, ahol megtudhattok róla sok mindent.)
3. Van egy macskám. Igazi kis túlélő. Elég rossz tud lenni, de én imádom! :)

Ezt a díjat pedig szeretném továbbadni először Artienak. Másodszor Brinek, harmadszor pedig Dianának.
Szerintek ők fantasztikusak! :)

Üdv.
Bonnie:)

Megint

Ismét egy videó. Vagyis kettő. Úgy látszik most rákattantam a videókra... :)

Hangulatjelentés

Röviden és tömören: nem jó.

Csak most...

Csak most találtam meg ezt a klippet...
Vicces. Szerintem :D

Eredményhirdetés!!!

Sziasztok!

Nos, elérkezett az eredményhirdetés ideje, de előtte csak, hogy még fokozzam a hangulatot - juj de gonosz vagyok :P - szeretnék mondani pár dolgot.
Először is, nagyon sajnálom, hogy hárman is visszaléptek, egy történetet pedig nem kaptam meg. :( Viszont annak nagyon örülök, hogy az első pályázatomra ennyien jelentkeztetek! :) Köszönöm! :)
Úgy látszik, a hármas számnak nem csak a mesékben van különleges szerepe, hanem itt is.
A történetek mind tetszettek nekem, jó volt látni, hogy egy címből ennyi mindent ki lehet hozni. Nehéz volt? Szerintem egy kicsit, bár ti írtatok, ti tudjátok. :) Akkor most...
Szeretném megköszönni Darolynnak, hogy mindenben nagyonnagyon sokat segített! Köszönöm!!! :)
Na akkor... húzzam még egy kicsit? :P Na jó, nem húzom tovább. Mint már említettem, Darolyn volt olyan kedves, hogy segített bírálni a beérkezett történeteket, így a kettőnk értékelése alapján született meg az eredmény.

Ami pedig a következő:

Első helyezett lett

Leander

Gratulálok, nagyon ügyes voltál! :)

Második helyezett lett

Szimy

Te is nagyon ügyes voltál, gratulálok! :)

Harmadik helyezett lett

Artie

Neked is gratulálok! :)

Tényleg mind nagyon ügyesek voltatok, és örülök, hogy részt vettetek a pályázaton! Remélem, ha lesz még pályázom, viszontlátom majd, ha nem is mindenki nevét, mert nem szeretne, vagy stb..., de sokakét!

Ha valaki szeretne kérdez, vagy bármi, akkor írjatok nyugodtan a bonniebell@citromail.hu címre!

Üdv. 

Bonnie :)

Pályázat - történetek

Sziasztok!

Ééés elérkezett a pillanat! Akit érdekelnek a többiek történetei az mostantól lesse a
Lelkem szava
oldalamat, mert oda rakom ki őket. Amúgy ajánlom mindenkinek, ugyanis minden történet alá írtam egy kis saját megjegyzést! :)

Versenyzők, figyelem!!!

Darolynnal elolvastuk és értékeltük a történeteket, de még van mit megbeszélni. Már csak apróbb dolgok. Ami azt jelenti, hogy nemsokára, azaz
január 14-én vagy 15-én
lesz az eredményhirdetés!!! Még nem tudom pontosan, attól függ, hogy mikor/hogyan tudunk beszélni Darolynnal.

Üdv.
Bonnie :)

Versenyzők

Sziasztok!

Ééés lejárt az idő.

Tőlük kaptam meg a történeteket:

Roooli

Szepy
Bri
Szimy
Artair McKnight
Leander88
Dark Angel
Emm
Emi
~Franciska(:~

Sajnos voltak akik visszaléptek, amit nagyon sajnálok! :(

Eredményhirdetést, majd kiírom, hogy mikor lesz, még nem tudom pontosan. 

Sok szerencsét mindenkinek! :)

Üdv.

Bonnie :)

Végső határidő!

Sziasztok!

A versenyzőknek felhívnám a figyelmét, hogy aki még nem küldte be, az legyen szíves
ma éjfélig
beküldeni, különben kizárom!
Köszönöm:)

Üdv.
Bonnie :)

Pályázat

Versenyzők!

Mivel többen is kértétek, péntekig várom a történeteket.

Aki péntekig nem küldi be az akkor sajnos kimarad!!!
Remélem megkapom mindet addig! :)

Üdv.
Bonnie :)

Figyelem, Versenyzők!

Kedves Versenyzők!

Aki még nem küldte be a történetét, azt sürgősen tegye meg ugyanis
holnap lejár a határidő!!!
Eredményhirdetésről még nem tudok semmi pontosat mondani. Amint megvannak a történetek és értékeltem én is, és Darolyn is, fent lesz. Időben szólni fogok! :)

Üdv.
Bonnie :)

Új év, új kinézet!

Sziasztok!

Eljött az új év, így arra gondoltam, hogy akkor új kinézete lesz a blognak. Remélem tetszik! :)
 
Már csak 4 nap! :P