BUÉK :)

Mindenféle :)

Sziasztok ismét! :)

Indítok egy szavazást, amit oldalt találtok majd meg. Szavazzatok sokan!!! :D

Pályázatról: Már csak 6 nap a beküldési határidő lejártáig!!!

Üdv.
Bonnie :)

13 okom volt...

Nem, nekem nem volt annyi. Csak egy.

Tegnap este befejeztem Jay Asher - Tizenhárom okom volt... című könyvét.

Belegondoltatok már, hogy akár a legapróbb tettetek, mozdulatotok, vagy szavatok is mekkora hatással lehet másokra? Egy ilyen apró dologtól akár minden megváltozhat. Persze nem feltétlenül.
A könyv elgondolkoztatott. Miután elolvastam legalább fél óráig csak ültem és néztem előre. Gondolkoztam.
Belegondoltam, hogy ez akár a való életben is megtörténhet. Bárki dönthet úgy, hogy öngyilkos lesz. És te még csak nem is sejtetted. Pedig akár segíthettél is volna neki. De nem. Ő eltitkolta. Egyedül csinálta, egyedül döntött.
Nekem erről a könyvről egy rajzfilm jutott eszembe, ami régebben volt a mozikban. Az is hasonló volt. Persze nem a történetét illetően. Hanem másban volt hasonló.
Volt egy aranyos alapsztori. Gyerekeknek. De ha megnézte egy felnőtt, mondjuk, vagy egy 10-12 évesnél idősebb személy, akkor az ha belegondolt, láthatta, hogy ennek a mesének sokkal több mondanivalója van, minthogy van pár pingvin és azok hogy élnek. Igen, ez a mese amiről beszélek a Táncoló talpak volt.

Ezzel az egésszel csak annyit szeretnék mondani, hogy gondoljátok végig, mit tesztek, vagy mondotok. Sosem lehet tudni, hogy kinek mikor elég. Tudom, nem olyan könnyű ezt végrehajtani, mint mondani, de azért mégis. Csak próbáljátok meg! Legalább egyszer!

Pályázat, megint :)

Kedves versenyzők!

Még vannak akik nem küldték be a történeteket, de már előre szólok, hogy az eredményhirdetésnél nem ide fogom kirakni a beérkezett műveket, hanem a
Lelkem szava oldalamra, szóval, ha szeretnétek ott tudjátok majd elolvasni őket!

Üdv
Bonnie :)

Nézzétek...

...mit találtam!
Tegnap fejeztem be a Beastly című könyvet és ma ezt találtam! (katt a címre)
A hivatalos honlap! :D

Aki szeretné elolvasni, megvan már neki, de még nem kezdte el, annak csak ajánlani tudom! Nekem nagyon tetszett! :)

Éééés, itt van a könyvborító és a film főszereplői:

Üdv.
Bonnie :)

Első novella - Egy író története

A gép előtt ültem, kezem a billentyűkön, tekintetem a monitort pásztázta. És...

...semmi. Az ég világon semmi! Pedig írni akartam! Írnom kellett! Ki akartam írni magamból az érzéseimet, mindent, amit akkor és ott gondoltam. Mindent ami épp eszembe jutott. De nem sikerült. A billentyű elé könyököltem az asztalra és a tenyerembe temettem az arcomat. Miért nem megy, amikor annyira akarom? Bár... talán nem is baj ha nem írok. Nem vagyok én olyan jó. Talán jobban is teszem, ha megkímélem az embereket az írásaimról. De akkor miért mondják egyesek, hogy jó? Lehet hogy csak nem akarnak megbántani, így inkább azt mondják, hogy tetszik nekik? Nem értem...

Egy darabig csak ültem így, mozdulatlanul a tenyeremet nézve, mélyen a gondolataimba merülve, amikor egyszer csak beugrott egy gondolat. Álmos vagyok. El kéne menni aludni. Remélem nem lesznek megint rémálmaim. De rég volt már, hogy azt mondták: ''Álmodj szépeket!''

És ez a két szó volt a kulcs. Kinéztem az ablakon. Zuhogott az eső, fújt a szél. Nagyban tombolt a vihar. Már meg is jelent a fejemben a történet...

Álmodj szépeket!

A lány kinézett az ablakon és figyelte, ahogy az esőcseppek szépen, egyenletesen hullanak egymás után a már vizes fűre.

Nézte, ahogy a nála fiatalabb kislányok és kisfiúk, esőkabátban játszanak kint szülői felügyelettel. Pocsolyákba ugráltak, forogtak körbe-körbe, fogócskáztak, sőt volt, aki ráült a vizes hintára és lassan ringatózott előre-hátra. A szülők beszélgettek, nevetgéltek, néha rászóltak a gyerekeikre. Jól érezték magukat, és nem zavarta őket különösebben a rájuk hulló eső. Már megszokták, hogy gyakran esik.

Miután megunta a játszadozó gyerekek figyelését, visszafordult a füzeteihez, könyveihez, és tanult tovább, amíg kész nem lett. Becsukott mindent. Egy füzete került a kupac tetejére.

Azon gondolkozott, hogy milyen jó lett volna, ha régen ő is így játszhat a barátaival kint az udvaron. Ha neki is ott van az anyukája, aki beszélget a többi szülővel, és néha, ha kell rászól, hogy ne másszon túl magasra a mászókán, mert leesik, vagy vigyázzon a libikókán, nehogy beüsse a lábát. Ha mondja neki, hogy miután bement a házba, jó alaposan mosson kezet. Ha néha-néha ebéd előtt megkérdezi, hogy mit főzzön, vagy este szól, hogy menjen el fürdeni. Ha ad neki egy jóéjt puszit, mikor elmegy aludni, és betakargatja. Ha reggel jön, és felkelti időben. Ha valaki elmegy érte az iskolába, és amikor ő kijön, mosolyogva várja.

Szomorúan rajzolgatta körbe a mintákat a füzetén az ujjával, másik kezével pedig az asztalra könyökölt és a tenyerébe hajtotta a fejét, majd ujjával áttért a nevére, és azt rajzolgatta tovább.

Ahogy Erica visszaemlékezett, rájött, hogy ezek a dolgok neki sosem váltak valóra, és már nem is fognak. Már nem olyan kicsi lány, mit azok, akik kint játszanak. Már rég nincs senki olyan, aki ezeket valóra válthatná. Idősödő hölgyekkel, pár fiatalabb nővel, vele egykorú, és nála fiatalabb gyerekekkel van körülvéve. Se testvér, se anyuka, se apuka, se nagyszülők, se semmilyen rokon. Csak azok az emberek, akiket itt ismert meg.

De már nems okáig kell itt maradnia. Nemsokára elmehet. Akkor egyedül fog élni - talán egy macskával - , egy kis lakásban. Lesz egy másik állása, és barátai, akiket az új munkahelyén fog szerezni. Aztán majd lesz egy férfi, akit szeretni fog, és aki majd szereti őt.

De ez még csak egy szép álom. Még nem a valóság. Talán majd egyszer az lesz, és lesz családja.

Merengéséből kopogtatás zökkentette ki.

- Tessék. - szólt ki.

Az ajtó kinyílt és a kis Lily szaladt be rajta.

- Erica, Erica, képzeld, nekem mondák, hogy szóljak mindenkinek, hogy kész a vacsora és menjenek le enni. Hát nem jó? - újságolta ragyogó arccal, nagyra nyílt, csillogó szemekkel.

- De. Ez csuda jó. - mosolygott a kislányra Erica.

- Ugye? Szerintem is. Na de mennem kell tovább, de te menj le, rendben?

- Rendben. Egy perc és lent vagyok.

- Jó. Szia. - mondta Lily, és kirohant.

- Szia. - szólt utána Erica.

Megfogta a könyveit és a füzeteit, majd szépen elrakosgatta őket a helyükre.

Mikor Erica lement az ebédlőbe, már szinte mindenki ott volt. leült egy üres székre.

Lábak dobogását lehetett hallani, ezért az ajtó felé nézett, amin éppen akkor lépett be Lily. Amint meglátta őt odafutott hozzá és leült a mellette lévő helyre.

- Szia, Erica. - köszönt csilingelő hangján.

- Szia, kicsi lány.

- Tudtad, hogy készül itt valami?

- Nem. Te tudod mi?

- Igen, de megígértem, hogy nem mondom el senkinek sem.

- Ó. Rendben.

Rámosolygott a kislányra.

Nagyon kedvelték egymást, pedig legalább 13 év volt köztük. Lily nagyon ragaszkodott hozzá. Bármi történt - elesett és felhorzsolta a térdét, beütötte a kezét és nagyon fájt, vagy csak nem volt hajlandó megcsinálni valamit -, ha ott volt Erica, akkor mindent megengedett és mindent megcsinált.

Egyszer azt mondta neki a kislány, hogy olyan ő neki, mint egy angyal. Vagy mint az anyukája. Amikor ezt meghallotta, Erica nagyon meghatódott. Lily feltétel nélkül megbízott benne.

Nagyon nehéz lesz mind a kettőjüknek, amikor Erica elhagyja az Otthont.

Vacsora után a legkisebbek, köztük Lily is, elmentek fürdeni, majd lefeküdtek aludni.

Ennyi. Most. De eldöntöttem, hogy legközelebb folytatom, amint eszembe jut valami. Remélhetőleg hamar meg lesz...

Elmentem zuhanyozni, majd lefeküdtem aludni. Próbáltam aludni. És ez a kulcsszó. Próbáltam. Ugyanis nem ment. Egész végig a történeten járt az agyam, hogy hogyan folytathatnám. Végigvettem az össze lehetőséget. Nem tudtam dönteni. Aztán eszembe jutott valami szép, odaillő dolog, így az éjjeliszekrényemről felkaptam a telefonomat és beírtam a gondolatomat, majd elmentettem. Mindig ezt csináltam, ha este, elalvás előtt jutott valami eszembe, ami nagyon tetszett. Sok ilyen volt a telefonomban, de amikor meglett a történet, befejeztem, akkor onnan mindig kitöröltem.

Másnap reggel tudtam, hogy egész nap nem lesz semmi dolgom, hacsak közbe nem jön valami, így amint felkeltem leültem a gép elé írni.

Másnap reggel Erica nyűgösen kelt föl. Ma van a születésnapja. Holnap elmegy az otthonból. Itt hagyja a kicsi Lilyt. Mi lesz vele, ha ő elmegy? Inkább nem gondolkozott rajta.

Miután felöltözött, lement az ebédlőbe, mint minden reggel, de most senki nem volt sehol sem. Az egész helység teljesen üres volt. Ránézett az órájára. 9 óra. De hát akkor hol van mindenki? Nem értette. Kinézett az ablakon. Ma kivételesen sütött a nap és úgy látszott, meleg van. Erica átvette a cipőjét és kiment az udvarra. Akkor látta meg. Lily rohant felé óriási mosollyal az arcán. Erca lehajolt, kinyújtotta a kezét és amikor a kicsi lány odaért hozzá ráugrott Ericára. Nevetve terültek el a fűben, majd kitört a csiki-harc. Lily bájos nevetése bezengte az egész udvart. Ekkor előjöttek a többiek. Elisabeth kezében volt egy nagy torta és mosolyogva vitte oda Ericához. A felnőttek szeme mind csillogott a visszatartott könnyektől. Ma van Erica születésnapja. A 19., ami azt jelenti, hogy elmegy. Valószínűleg örökre. Ezt tudták a felnőttek, de a kicsik, mint például Lily, nem gondoltak erre. Ők úgy gondolták, hogy Erica örökre velük marad. De sajnos nem.

Sokáig gondolkoztam ezen a részen, de meglett. Úgy döntöttem ezt az utat válaszom. Teljesen belemerültem az írásba.

Másnap reggel Erica nyűgösen kelt föl. Ma van a születésnapja. Holnap elmegy az otthonból. Itt hagyja a kicsi Lilyt. Mi lesz vele, ha ő elmegy? Inkább nem gondolkozott rajta.

Miután felöltözött, lement az ebédlőbe, mint minden reggel, de most senki nem volt sehol sem. Az egész helység teljesen üres volt. Ránézett az órájára. 9 óra. De hát akkor hol van mindenki? Nem értette. Kinézett az ablakon. Ma kivételesen sütött a nap és úgy látszott, meleg van. Erica átvette a cipőjét és kiment az udvarra. Akkor látta meg. Lily rohant felé óriási mosollyal az arcán. Erca lehajolt, kinyújtotta a kezét és amikor a kicsi lány odaért hozzá ráugrott Ericára. Nevetve terültek el a fűben, majd kitört a csiki-harc. Lily bájos nevetése bezengte az egész udvart. Ekkor előjöttek a többiek. Elisabeth kezében volt egy nagy torta és mosolyogva vitte oda Ericához. A felnőttek szeme mind csillogott a visszatartott könnyektől. Ma van Erica születésnapja. A 19., ami azt jelenti, hogy elmegy. Valószínűleg örökre. Ezt tudták a felnőttek, de a kicsik, mint például Lily, nem gondoltak erre. Ők úgy gondolták, hogy Erica örökre velük marad. De sajnos nem. Nem is tudta, hogyan fogja elmondani neki ezt az egészet. Biztos sírni fog. De akkor ő is. Aztán mérges lesz a kicsi lány. S végül, mikor Erica kilép az ajtón, ismét sírva fog hozzá rohanni, hogy ne menjen el.

Az egész nap ünnepléssel telt. Erica kapott néhány apróságot, leginkább a felnőttektől, olyan dologkta, amik majd emlékeztetik őt az Otthonban eltöltött hosszú évekre, az ott szerzett barátaira, mindenre és mindenkire.

Az év leg... meghatározhatatlanabb napján Erica ebéd után elkezdett csomagolni. Kitervelte az egészet. Mikor kész lett a csomagolással, leült az asztalhoz és megírta a levelet. Elég hosszú lett. Mindent leírt benne, amit gondolt, amit érzett, amit tenni szeretett volna, amiről álmodozott, és azt is amit tennie kellett. Nem volt könnyű végigcsinálni ezt az egészet, de úgy gondolta, így lesz a legjobb mindenkinek. Nem akart sírva búcsúzkodni. Nem akarta látni, hogy szomorkodva, könnyes szemekkel integetnek utána, míg ő el nem távolodik teljesen. Elmenni sem akart, de kellett. Ez volt a helyes. De tudta, hogy ezt kell csinálnia. Mire megírta a levelet, már patakokban folytak a könnyei a lapokra. A levél szinte teljesen elázott, mire végzett vele. Hangtalanul zokogott a papír felett, miközben azt belerakta egy pici, halványlila borítékba és ráírta a nevet. A nevet, ami a világot jelentette neki. Azt a nevet amit ha meghallott, eszébe jutott egy hosszú, szőke hajó, jégkék szemű, mosolygós tünemény. Egy kis tündér. Tudta, hogy Lily nem fogja tudni még elolvasni, ezért írt még egy, sokkal rövidebb levelet, amiben az állt.

Drága Elisabeth!

Te is tudod, hogy el kellett mennem. Mint ahogy a többiek is tudják. De nem akartam könnyes búcsút. Elég az, hogy én végig zokogtam, miközben megírtam ezt a két levet.

De rátérek a lényegre: Az a hosszú, amit írtam Lilynek szól. Kérlek, olvassátok el neki. De csak a legelejét. Tudni fogod, hogy meddig. A többi részét, azt szeretném, ha majd akkor olvasná el, ha nagyobb lesz. Ha már meg tudja érteni, hogy miért tettem azt, amit.

Nagyon köszönök mindent. Nem is tudom, mivel hálálhatnám meg, hogy felneveltetek, hogy olyan jók voltatok velem 18 hosszú éven keresztül. Ígérem, amint tehetem meglátogatlak titeket! Ha Lily kérdezi, vagy bárki más, a kicsik közül, hogy hova lettem, kérlek, mondjatok csak annyit, hogy el kellett mennem. De ne mondjátok, hogy visszajövök. Mert, ha mégsem tudnék ellátogatni ide, csak úgy gondolnák, hogy becsaptuk őket. Azt pedig nem szeretném. Inkább higgyék azt, hogy örökre elmentem.

No, nem szaporítom tovább a szót. Minden jót nektek!

Legnagyobb tisztelettel és örök hálával:

Erica

A leveleket becsúsztatta Elisabeth ajtaja alatt, majd visszament a szobába és felvette a táskáit. Még halkan beosont Lily szobájába és leült mellé az ágyra. Még mindig sírt. Óvatosan megsimogatta Lily hosszú haját és azt suttogta neki:

- Álmodj szépeket, kicsi lány!

Könnyáztatta arccal felkapta a táskáit. Lement a lépcsőn, kilépett az ajtón. Végleg. Hát tényleg elmegy. Tényleg elhagyja az Otthont. Ami nem csak neki szolgált menedékül, hanem sok más gyereknek is. Most itt hagyja az egészet. Itt hagyja az életét. Mindenét.

Végigment az udvaron. Még a kapunál visszafordult és ránézett eddigi otthonára. Egy árva könnycsepp gördült le az arcán. Aztán kilépett a vaskapun. Örökre.

Úgy éreztem, így lett tökéletes a történet. Úgy éreztem, itt kell befejeznem. Talán majd egyszer írok neki egy második részt, de nem biztos. Most itt a vége. Ránéztem a monitor órájára. Elmúlt 3 óra és még csak észre sem vettem! Pedig még aznap nem is ettem semmit sem. Elmentettem a történetet, majd kikapcsoltam a gépet és kimentem enni.

Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer kiadják egy történetemet. Hogy könyvet írjak. Remélem egyszer majd sikerül...

Ötlet...

Sziasztok.

Úgy gondoltam, hogy amíg ''nem jön meg ennek a történetnek az írója'', addig ide a kisebb novelláimat/történeteimet fogom felrakosgatni. Azt nem tudom, hogy mikor tudom megírni ennek a történetemnek a folytatását, ugyanis a történet megvan, de most nem tudom, hogyan folytathatnám. :/ De ezt már írtam egyszer egy régebbi bejegyzésben.

A pályázatról csak annyit, hogy akik még nem küldték be, azoknak még 11 napjuk van a határidőig. Remélem nem felejtette el senki sem! Én már nagyon várom, hogy elolvashassam a többiek történeteit is!
Sok szerencsét nektek! :)

Üdv.
Bonnie:)

Láthatatlan kötelék

Azt mondják, mindenkinek van egy társa. Egy lelki társa. Valaki, aki elfogad úgy, ahogy vagy, minden hibáddal együtt és akit te is elfogadsz, legyen bármilyen rigolyája. Akit tiszta szívedből szeretsz és akit tisztelsz. Aki úgy néz rád, mint senki más a világon. Egy ember, akinek nem kell kimondania, hogy szeretlek mert ha a szemébe nézel, látod.

A tekintet arra való,
Hogy egy ki nem mondott szó,
Amit hallasz,
De ki nem mondasz,

Ott legyen,

S az ember, ki fontos,
Értse mit mondasz,
Még ha nem is szóban,
A szemedben ott van.

Nem tudom, hogy tényleg létezik-e ilyen. Hogy tényleg lehet valaki iránt oly nagy odaadást és csodálatot érezni. Mert vannak emberek, akikkel jól megértitek egymást, tudtok beszélgetni sok mindenről, valami módon szeretitek egymást. Barátoknak nevezitek magatokat. Esetleg több mindent tudtok egymásról, mint amennyit másnak elmondotok, de még így sem szó szerint mindent. Ekkor vagytok legjobb barátok. Szerintetek. Ha egy fokkal még a legjobb barátnál is jobban szeretsz valakit, többet tudsz róla és ő is rólad, azt mondogatod neki: szeretlek, azt nevezed szerelemnek. De vajon tényleg szerelemmel szereted? Valóban ő az, akire eddig vártál? Akivel el tudnád képzelni a jövődet? Mint például, hogy családot alapíts vele. Igen? De tényleg ezt akarod? Hozzákötni magadat egy olyan emberhez, akiről úgy gondolod, hogy ismered, de valójában alig tudsz róla valamit? Mert csak akkor ismerhetsz meg igazán valakit, ha ismered a múltját, az emlékeit. Ismered a jelenét és az érzéseit. Mert, ha ezeket nem tudod, nem is ismered igazán őt. Csak azt hiszed. Viszont csak olyan embert ismerhetsz meg igazán, aki bízik benned és el meri, el tudja és el is akarja mondani neked ezeket. Ha nincs bizalom, nincs semmi, amit tudhatnál róla. De vajon te megérdemled a bizalmát? Megérdemled, hogy bízzon benned?

Reménykedj, hogy te vagy az, aki megismerheti őt!

A nevem Requiem. Tudom, fura, de én szeretem. Anyám elég hóbortos nőszemély volt, apám pedig ráhagyta a dolgait.

Jégkirálynak is szoktak hívni. Sosem mutatom ki mások felé az érzéseimet. Olyan vagyok mint a jég. Hideg. Érzéketlen és kemény. Kívül. De belül egészen más vagyok. Csakhogy ezt senki sem tudhatja. Még a családom sem.

Húsz éves múltam. A lányok elkerülnek, mondván:

„Neki úgy sem lennék jó. Neki senki sem lenne jó.”

Igen is lenne akit elfogadnék. A lány az álmaimból. Egy gyönyörű szőke, kék szemű angyal, egyenesen a mennyből. Hús vér ember olyan csodálatos nem lehet soha, de soha, mint ő. A múltja nehéz volt, de elviselte, túlélte, megtapasztalta a legrosszabbat is, mégis oly gyermeki s gyengéd tud lenni. Maga a megtestesült kedvesség. A jelenét élem, vele együtt. Fura, de igaz. Érzem, mikor velem van. Látom a jövőjét. Annyira tisztán látom az övét, mint amilyen homályosan a sajátomat. De tudom, hogy ez a lány sosem lesz valódi.

• Hé, királyfi, téged néz az a fura csaj. – bökött meg Jer.

• Nézzen, ha nincs jobb dolga.

• Legalább egy pillantást vess rá!

• Minek? Úgysem akar megismerni. Csak egy lennék a hódításai közül.

Jer erre megfogta a fejemet és odafordította, hogy azért is nézzem meg azt a fura csajt aki engem néz, és aki épp most fordult el. Egy közeli asztalnál ült és…. hirtelen vissza nézett rám, egyenesen a szemembe. Úgy éreztem, a szívem kihagy egy dobbanásnyit. Nem hittem a szememnek. Nem, nem lehet. Kizárt! De még is. Ő volt az. A lány az álmaimból! És ott ült pár méterre tőlem. Csak néztem, néztem, végtelennek tűnő ideig, mikor rám mosolygott. Ha lehetséges lenne, azt mondanám, felismert. Ha lehetséges lenne, odamennék hozzá, karjaimba zárnám és soha nem engedném el.

• Requieeem! Hé, haver. Figyelj már!

• Igen? – kérdeztem, s kelletlenül, attól félve, hogy eltűnik az angyalom, ha elfordulok, Jerre pillantottam. – Mi van?

• Mi….? Ó, te szent ég! A Jégkirályfink jégszíve olvadni készül! Haver…. nem hittem, hogy ezt valaha megélem.

• Nem olvad semmi sem.

• Ó, dehogynem. Látom én. Nekem nem mesélheted be, hogy nem tetszett meg az a csaj. Hmm….

• Mit „hmm”?

• Jó ízlésed van, annyi szent, barátom. Menj oda hozzá!

• Nem.

• Miért nem?

• Mert nem lehet.

• Már miért ne lehetne? Jaj, Requiem, ne csináld már! Mégis mi akadályoz meg abban, hogy magadba bolondíts egy gyönyörű hölgyeményt?

• Nem akarod tudni. Én is próbálom elfelejteni, de te nem hagyod. Mindig felhozol valamit amivel előszólítod e szörnyű emlék darabjait. Ha nem neveznéd magad a barátomnak már rég péppé vertelek volna.

• Hát, jó. Rendben. Legyen, ahogy óhajtod. Mostantól megfontolom a mondanivalómat, mielőtt eléd tárom. Így jó lesz?

• Valószínűleg, igen.

• Csodás. Most mennem kell. További szép estét, Requiem. Holnap találkozunk.

• Viszlát, Jer.

Mikor Jeremy elment visszafordultam oda, ahol az angyalom ült, de már nem volt sehol. Bosszúsan néztem távozó barátom után, majd felálltam, a pénzt az asztalon hagyva, s én is elindultam hazafelé.

Egyedül voltam a házban. Már két éve egyedül vagyok. De nem zavar. Sosem hiányzott a társaság, de ha valami miatt netalántán mégis, akkor felhívtam Jeremyt és elmentünk valahova. Mindig teljesen felpörgött, mikor telefonáltam, hogy kéne valamit csinálni. Nem szeret otthon lenni, amit meg is értek.

Azon tűnődtem, hogy ezen az estén mit csináljak, s közben az ablakból a ház előtti parkot figyeltem, mikor az egyik padon megláttam az én angyalomat. Ismét rám nézett, mintha tudná, hogy az üvegen keresztül figyelem, és bájosan mosolygott. Ennyi elég is volt, hogy felkapjam a kabátom, és kiszaladjak a parkba, hogy találkozzak vele, s beszélgethessünk.

Lélekszakadva rohantam, de mire kiértem, az angyalom sehol sem volt. Eltűnt. Ismét. Lihegve rogytam le arra a helyre ahol ő ült, s könyökömet a térdemre téve, arcomat a tenyerembe temettem.

Így talált rám Jeremy.

• Hát te, öregem, mit csinálsz? - kérdezte, miközben leült mellém.

• Semmi olyat amiről tudomást kéne szereznie bárkinek is. - emeltem fel a fejem, kezemet pedig a térdemről lelógattam. - De TE mit keresel itt?

• Nem volt jobb dolgom, ezért úgy gondoltam, meglátogatom az én jó barátomat. Azaz téged.

• Micsoda megtiszteltetés. El sem tudom mondani, mennyire.

• Gúnyolódj csak...

• Mit csináljunk? - kérdeztem nagyot sóhajtva és felálltam, Jeremy pedig követte a példámat.

• Amit csak szeretnél, főnök.

• Sétáljunk egyet a parton. Az jó lesz?

• Csodálatos lesz.

Lassan sétáltunk a part mentén, s közben az angyali leányon gondolkoztam. Nem lehet a képzeletem szüleménye, hisz Jeremy is látta a kávézóban. De akkor miért tűnik el mindig olyan hirtelen? Mintha ott sem lett volna. Törtem a fejemet, gondolkoztam, elmélkedtem, végig vettem minden eshetőséget, de egy olyat sem találtam, ami jó lenne. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Jeremy megáll. Kérdőn néztem rá, de ő válasz helyett csak elmutatott lentre, ahol a víz a partot mosta. Ott állt a lány. Már nem érdekelt az eddigi Jégkirályságom. Nem érdekelt, hogy Jeremy is ott van és lehet, hogy mögöttem jön. Nem érdekelt semmi, csak, hogy beszélhessek az angyalommal.

Nagy sietségemben majdnem legurultam, s így a leejtő végén megbotlottam, majdnem orra bukva egy nagyobb kőben. A lány felállt, szembe fordult velem, és ismét rám villantotta gyönyörű mosolyát.

• Üdvözöllek, Requiem. - szólalt meg a legszebb hangon, amit valaha is hallottam.

Én csak néztem, s néztem, míg már kínosnak éreztem, hogy bámulom. Lesütöttem a szememet, majd mikor újra ránéztem megkérdeztem:

• Tényleg te vagy az?

• Igen, Requiem. És megértem, hogy hitetlen vagy. Adtak rá okot bőven.

Elkerekedett szemekkel néztem. Valóban ő az. A lány az álmaimból. A lány, akinek minden emlékét, érzését, kimondott szavát ismerem. Aki mindent tud rólam, még olyat is amit más nem. A legszebb lény az egész világon. Az én angyalom.

• Requiem! Requiem! Jól vagy? Hallasz Req? Hé, haver, ne csináld ezt velem!

Nem értettem. Mi történt? Jeremy miért szólongat? Én miért fekszem a homokban? Hova lett... hova lett a lány? Miért nincs itt? Az előbb még itt volt!

• Requiem, ha csak megjátszod, én esküszöm, hogy ha magadhoz térsz keresztül rugdoslak a parkon. Req!!!

• Hol...van?

Hallottam, hogy Jeremy sóhajt egy nagyot aztán azt kérdezte:

• Ki hol van?

• A... a lány. Aki. Ott. Állt. Lent, a parton, a meredek résznél is lejjebb. A lány a kávézóból. A parkból. Hova lett?

• Öhm... Req, öreg, biztos minden oké?

• Igen. Miért?

• Mert nem volt itt a lány. Még a közelben sem.

• De hát... én láttam!

• Biztos, hogy őt láttad?

• Igen.

• Maximum a képzeletedben, haver. Lehet, hogy beverted a fejed.

• Már miért vertem volna be? - kérdeztem értetlenül. Már semmit sem értettem.

Valaki magyarázza el mi történt velem!

• Mert elestél. Megbotlottál valamiben, amit nem vettél észre és egyszer csak azt láttam, hogy puff, aztán meg már nem vagy sehol, és elterülsz a földön. Komolyan megijesztettél barátom. Többet ne csinálj ilyet, oké?

• Oké. De...

• Igen?

• Nem, semmi. Menjünk haza. Lehet, hogy egy forró fürdő és egy kiadós alvás segítene.

• Egyetértek. Na gyere! - mondta Jeremy és fölsegített.

Aznap este megpróbáltam teljesen kiüríteni a fejemet, semmire sem gondolni, csak az alvásra, a pihenésre. Sajnos nem sikerült teljesen. Folyton az a lány járt a fejemben.

Ismét vele álmodtam. Egy elhagyatott épületben voltunk. Talán valami gyárban?! Ott álltam közepén a hatalmas térnek, egyedül, s vártam, hogy történjen valami. Nem tudtam, hogy minek is kéne, de türelemmel voltam. Aztán egyszer csak megláttam. Egy elrejtett kis ajtón jött be. Gyönyörű, halványkék ruha volt rajta, ami kiemelte a szeme színét. Hosszú, derékig érő szőke haja kiengedve hullott a hátára.

• Requiem! Sajnálom a múltkorit. A parton. De muszáj volt.

• Tudom. De legközelebb... beszélhetnénk? Rendesen. Mint ahogy két normális ember tenné, miközben körülöttik megy tovább az élet. Az emberek sétálnak mellettük, boldogok, magukkal törődnek. Mert tudod, hogy...

• ...szeretsz...

• ...szeretlek, annyira, hogy szeretnélek a karjaimban tartani, és soha el nem engedni. Annyira, hogy csókoljalak, míg lemegy a Nap. Hogy szeresselek, míg el nem múlik az élet. Hogy velem legyél a valóságban. Mert, ha nem lehetek veled valóban, beleőrülök.

• Tudom, drága Requiem, tudom! Nem soká eljön a pillanat, mikor egymás csókját ízlelve olvadhatunk a való életbe. Én is nagyon szeretném már meleg kezed érezni a derekamon, az arcomon, a kezemen. Ígérem, vágyunk hamarosan beteljesül.

Megint megvillantotta ellenállhatatlan mosolyát, majd eltűnt, s az álom szertefoszlott millió kis darabkára, s egy halovány emlék maradt helyette csupán a fejemben.

Felébredtem. Nem akartam, de nem tehettem ellene semmit sem. Ránéztem az órára, ami épp fél 10-et ütött. Még jó, hogy szabadságon vagyok, máskülönben már rég elkéstem volna a munkából. Elmentem zuhanyozni. A víz alatt is csak gondolkoztam. Vajon mikor jön el az a pillanat? Vajon... megcsörrent a telefon. A derekam köré tekertem egy törülközőt és kimentem a nappaliba a telefonhoz.

• Igen? - szóltam bele.

• Rossz a csengőd, vagy mi? Na mindegy. Nyisd ki az ajtót!

Odamentem az ajtóhoz. A kezem a kilincsen volt, de mielőtt kinyitottam volna az ajtót, azt mondtam.

• Ha valami hülyeség miatt jöttél, Jer, be sem engedlek!

• Nem hülyeség. Imádni fogod! De most komolyan. Legalább a születésed napján lehetnél kicsit nem-Jégkirály.

• Nem tartom számon a fontosnak beállított dátumokat, te is jól tudod.

De azért kinyitottam az ajtót. Aztán fülig vörösödtem. Először azért, mert nem szeretem magamat mutogatni másoknak, másodszor viszont azért, mert égtelenül dühös lettem. Ugyanis Jeremy mellett ott állt az angyalom.

• Jeremy... - kezdtem fenyegető hangon, de nem folytattam. Hölgy társaságában nem illendő az olyan beszéd. Ezt mondogattam magamnak egész végig.

• Ó, most jut eszembe, nekem még vissza kell vinnem két könyvet is a könyvtárba. Ma járnak le, és nem akarom magamra haragítani azt a kedves idős hölgyet a könyvtárból... Sziasztok, fiatalok, jó bulizást!

Mikor Jeremy elment, a lány ismét rám nézett.

• Még a nevedet sem árultad el, pedig te tudod az enyémet. - mondtam.

• Tudod a nevemet. Csak nem jut eszedbe. Mindent tudsz rólam, ahogy én is rólad. - mosolygott rám.

A homlokomat ráncolva gondolkoztam. Mi a neve? Valamiért egy T betű ugrott be. T...T...

• Tiffany. - mondtuk egyszerre.

• Nos, öhm...gyere be, Tiffany.

A lány belépett, én pedig becsuktam mögötte az ajtót.

• Ülj le, kérlek. Mindjárt jövök, csak fölveszek valamit...

• Ráér. - szólt közbe, majd hozzám lépett és megcsókolt.

Soha életemben nem éreztem magamat ilyen boldognak...

Pár hónap múlva...

• Hát, öregem, sose gondoltam volna, hogy előbb megházasodsz, mint én. Komolyan mondom, teljesen lefagytam, amikor bejelentettétek... Még most sem hiszem el. - egy darabig hallgatott, majd hozzátette – Agyam eldobom, főnök, komolyan!

A telefonnal a kezemben mosolyogtam, miközben másik kezemmel Tiffany derekát karoltam át.

• Én is így gondoltam, hidd el. - mondtam, miközben Tiffany kiment a konyhába, és elkezdett készülődni.

• Na de mégis. A Jégkirály megtalálta a vasalót, vagy mi? Mert ez kb. olyan. De örülök nektek! Tényleg. Tiszta szívemből kívánok nektek sok boldogságot! De ez akkor is olyan fura...

• Requiem! - hallottam Tif hangját a nappaliból. - Ideje lenne elindulni! Nem szeretnék elkésni!

• Megyek, angyalom. - szóltam ki neki, majd elköszöntem Jeremytől.- Most mennem kell.

• Rendben, haver, menj csak.

• Majd még beszélünk. - mondtam és leraktam.

Három hét múlva...

A nevem Tiffany. A férjem imádja ezt a nevet, de mindig csak angyalomnak szólít.

Képzeletének szülötte voltam, de az akarat sok mindent meg tud változtatni. Én is így lettem. Egy álmokban fel-feltűnő látomás voltam. Most a világ legboldogabb asszonya vagyok...

Requiem

Egy hideg, érzéketlen alak voltam. Egészen eddig. Most itt van velem az én angyalom. Tiffany, aki felolvasztotta jégszívemet. Újra érzek. Újra lehetek boldog, s ezt csak neki köszönhetem...

Requiem&Tiffany

Egy láthatatlan kötelék fűz össze minket.

Álmodom a múltat,

élem a jelent,

és látom a jövőt.

Ismerem őt.

Pályázat - Láthatatlan kötelék

Sziasztok!
Ismét részt vettem Diana pályázatán, aminek Láthatatlan kötelék volt a címe.
Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem ezen a pályázaton! :)
Üdv.
Bonnie:)

Karácsony :)

Sziasztok!

Szeretnék mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni! :)
Remélem ezután is fogtok olvasni :P

Üdv.
Bonnie Bell

Karácsonyi pályázat

Sziasztok!

Íme, ezzel a történettel indultam én a pályázaton. :)

____________________________________________________

2010.dec.17.

Kedves Naplóm!

Jó, ha így kezdem? Vagy valahogy máshogy kéne? A filmekben mindig így kezdik...Azt hiszem én is maradok ennél. Bár szerintem kicsit öreg vagyok már ahhoz, hogy most kezdjek egy naplót, de sebaj. 7 éves, vagy 27... Mit számít az?

Szóval. Íme az első bejegyzésem.

December 17-e van. Nemsokára itt a karácsony. Mindig is szerettem ezt az ünnepet. De most különösen jó lesz. Érzem. Főleg, hogy itt van nekem az én Mickem. Tavaly december 27-én találtunk egymásra. Szerelem volt első látásra. Ha ezt olvasná valaki, lehet, hogy azt mondaná, hogy olyan nincs. Már pedig van! Jó, akkor még nem tudtuk, hogy mi lesz, de nagyon jól megvoltunk. Oké, nem fogom elmondani minden napját az elmúlt majdnem egy évnek, amióta együtt vagyunk.

Már megvettem neki az ajándékot. Meg mindenkinek. Anyuékhoz valószínűleg 26-án megyünk.

Még nem árulom el mit kap majd tőlem Mick, de dupla ünnep lesz.

Karácsony és az 1 éves évfordulónk.

Egy különleges alkalom.

2010.dec.21.

Kedves Naplóm!

Már csak 3 nap. Úgy érzem magamat, mint egy 5 éves, aki várja a Mikulást, meg minden.

Ma voltam bevásárolni. Kész őrület! Minden tele van emberekkel, mindenki rohan, siet, boltból boltba, egyik helyről a másikra. Hát, igen. Jön a karácsony!

2010.dec.23.

Kedves Naplóm!

1 nap!

Kompromisszum. Sok mindenre jó.

Mick díszíti a karácsonyfát, én főzök. A takarítás már megvolt az elmúlt napokban.

Az egész ház díszbe öltözik ilyenkor. Gyönyörű!

· Drágám, így jó lesz? - szólt ki Mick a nappaliból.

Bementem és megnéztem, mit alkotott. Tátva maradt a szám. Egyszerűen fantasztikusan nézett ki a fa.

· Na? - kérdezte.

· Tökéletes – mondtam, majd megcsókoltam.

· Akkor jó. - mondta mosolyogva.

Visszamentem a főzéshez. Már csak apróbb dolgok voltak hátra: kivenni a húst a sütőből és megteríteni. Amíg ezeket megcsináltam, azon gondolkoztam, hogy hogyan fog tetszeni Micknek az ajándék. Tetszeni fog neki egyáltalán? Remélem...

Amint megcsináltam ezeket, pont nyolcat ütött az óra. Míg Mick valamit matatott a hálószobában, én elégedetten lehuppantam a kanapéba és körbenéztem a házon.

Olyan volt, mint a filmekben.

A kandallóban pajkosan kergették egymást a narancssárga lángok. A párkányán egymás mellett álltak a vidámabbnál vidámabb képek, amik az emlékeinket őrzik, mellettük pedig pár cserepes virág zöldellt. A kandallótól nem messze állt a karácsonyfa, ami egészen a plafonig ért, tele díszekkel és szaloncukrokkal, sőt még masnik is voltak rajta. A szobában félhomály uralkodott, ami még jobban fokozta az ünnepi hangulatot. Kint, az utcán már korom sötét volt, csak a magas oszlopok tetején világító lámpák adtak egy kis fényt és a házak ablakában lévő gyertyák.

Behunytam a szememet.

· Elsa. Elsa, ébredj! - hallottam egyszer csak Mick halk hangját.

· Hmm. Tessék? - kérdeztem álmosan és megdörzsöltem a szememet. Észre sem vettem, hogy elaludtam.

· Elaludtál.

· Mennyi az idő?

· Kilenc óra.

Fölkeltem a kanapéból, egy puszit nyomtam Mick arcára és bementem a hálószobánkba.

· Mindjárt jövök. Addig te menj nyugodtan és szedj magadnak.

· Rendben.

Előkerestem Mick ajándékát és amikor mentem át a konyhába, becsempésztem a fa alá.

Mikor megvacsoráztunk, átmentünk a nappaliba a karácsonyfához. Egy darabig csak néztük, gyönyörködtünk benne. Aztán egy idő után nem bírtam tovább és azt mondtam:

· Oké, akkor most jöjjön az ajándék. Kezdem én. - fülig ért a szám. Már nyúltam volna Mick ajándékáért, amikor megfogta a kezemet.

· Had kezdjem én. - mondta csöndesen.

· Rendben, ahogy akarod.

Elővette a dobozt, majd...

2010.dec.25.

Kedves Naplóm!

Ezt nem hiszem el!!! Soha ilyen csodálatos karácsonyom nem volt még!

…

Aztán elővette a dobozt, és letérdelt előttem, majd megkérdezte, hogy leszek-e a felesége! Majdnem elájultam! Teljesen ledöbbentem! Iszonyat boldog voltam és vagyok! Ez... ez... Nem találok rá szavakat... Soha ilyen boldog nem voltam még!

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez volt az év legszebb napja!

Karácsonyi pályázat - Freya

Sziasztok! :)

A napokban lett kihirdetve Freya karácsonyi pályázatának az eredménye. Én is részt vettem benne és ezt kaptam :

Nagyon szépen köszönöm Freyának és Evnek! :)
Üdv.
Bonnie

Pályázat!!!

Sziasztok!

Ezennel lezárom a jelentkezést!
Ma este (2010.12.15.) 21 óráig lehet jelentkezni. 21 óra után már nem!
Mostantól várom a kész novellákat egészen január 5-ig!

A jelentkezők:

mesi28
Roooli
Szepy
Bri
Darawona
Querida
Szimy
Artair McKnight
Leander88
Becca
Dark Angel
Emm
Emi
~Franciska(:~

Sok sikert mindenkinek! :)
Üdv.
Bonnie:)

Játék!!!

Sziasztok!

Aki szereti a Shivert akkor annak ajánlanám Orsi oldalát, ugyanis indít egy játékot, de csak akkor, ha megvan a 20 játékos!
Úgyhogy Shiver-rajongók, irány a játék!!! :)




A pályázatomra még lehet jelentkezni, egészen december 15-ig.
Jelentkezők, ne felejtsétek el, hogy január 5-ig kell beküldeni a történeteket!

Üdv:
Bonnie:)

Minibeszámoló:)

Shiver-rajongók, figyelem!

Mint tudjátok, tegnap (2010.12.08.) az Alexandra Párizsi Nagyáruház Lutz termében dedikált Maggie Stiefvater. Én is ott voltam! :D
Az osztánytársammal mentem aki vitt Maggie-nek egy kis ajándékot:

Pár kép a helyszínről:

Maggie nagyon kedves volt! :) Mindenkivel váltott pár szót.

Róla pár kép:

Maggie aláírása:

Mindenkinek írt, és rajzolt valamit. Én ezt kaptam :)

Szuper volt, hogy el tudtam menni! Maggie tényleg olyan volt, mint amilyennek gondoltam. :)

Ha szeretnétek mégöbbet megtudni a Shiverről akkor

katt ide.

Jó olvasgatást hozzá:)

Üdv:

Bonnie