Piros Lámpa

Nos, itt van a pályaművem, amivel indultam.
Jó olvasást! :)
-------------------------------------------------------------------




Myra azon gondolkozott, amit Mysty Blane, a jósnő mondott neki valamelyik nap, amikor Debra elrángatta hozzá. Vajon mit jelent? Miért mondta ezt?

„A halál vörös szemei figyelik önt. Minden lépését előre tudja, és megszerzi magának a lelkét. A vörös halál eljön önért. Hamarabb, mint gondolná.
Faites le guet! Permettez-lui d'être prudent des lampes rouges.”

Na, mindegy. Myra úgy sem hitt sosem az ilyenekben.
-Elnézést. - szólt egy hang, mire Myra felnézett.
-Igen? Miben segíthetek?
-Egy piros lámpát szeretnék a fiamnak venni. Merre találom a lámpákat?
-Innen jobbra, ha elmegy ott lesz egy sor égő. Ha amellet elmegy, a következő sor a lámpáké. Ott pedig a második rész, alulról a harmadik polc.
-Köszönöm. - mondta a nő és elment arra, amerre Myra mondta neki.

A lány elgondolkozott azon az éttermen, ahol legutóbb volt, nagyjából egy hónapja. Minden lámpa piros volt. Különös fény derengett. Kicsit furán érezte ott magát Myra, de nem mondott semmit.
Ránézett az órájára. Lejárt a műszakja. Összeszedte a dolgait és elindult hazafelé.
Bekapcsolta a rádiót az autóban.

„Most kaptuk a hírt, hogy a Night Street-nél az egyik piros lámpánál várakozó motorost lelőtték. Az utcát lezárták. Adrian Tattersall-t bevitték a legközelebbi kórházba, de a mentőautóban belehalt a sérüléseibe.
Harold Nelsont hallották.”

Ez borzalmas! - gondolta Myra, miközben megállt a háza előtt. Elővette a kulcsait a táskájából.
Vajon ki lőtte le azt a szerencsétlen embert? Miért lőtte le? És egyáltalán, kinek jut eszébe egy forgalmas kereszteződésnél, fényes nappal lövöldözni? Lehet, hogy a hapsi beletenyerelt valamibe, amibe nem kellett volna. Ki tudja? Ő biztos. De ő már nem fogja elmondani senkinek sem. Semmit sem. Tettek róla, hogy így legyen.

Kiszállt a kocsiból, és odament az ajtóhoz. Miután bement, kulcsra zárta az ajtót, mint mindig.
Korán megvacsorázott, majd elment fürdeni. Zuhanyozás és hajmosás után, kiment a nappaliba és bekapcsolta a TV-t, de nem igazán figyelt rá. Miközben rövid, vöröses barna haját szárítgatta, végig a mai nap járt a fejében, és a jósnő szavai. Eddig, Myra azt gondolta, hogy ez az egész csak őrültség. Sosem hitt az ilyen misztikus dolgokban. Se szellemek, se UFO-k, se vámpírok, és egyéb különös lények. Semmilyen természetfeletti. De most... volt valami fura érzése. Valami, ami arra késztette, hogy azt higgye, hogy talán mégis lehetséges. Talán mégis léteznek. Vagy ha mégsem... ez a piros lámpa... egyre gyakrabban bukkan fel.
„...vörös szemei...”
„...vörös halál...”
Myra kezdte megérteni a jósnő szavait. De miért? Miért pont vörös? Miért pont lámpa? Miért most? Miért pont vele történik ez?

Kikapcsolta a hajszárítót és elrakta. Eszébe jutottak az álmai a piros fényről. Nem, ez már sok! Tuti csak az van... az van, hogy Mysty belebeszélte ezt az egész dolgot. De akkor is... Nem, csak kezd paranoiás lenni. Ilyen nem lehet! A lány sóhajtott, majd úgy döntött, hogy elmegy aludni, és nem foglalkozik ezzel az egésszel többet. Csak egy dilis nő őrült dolgai. Ennyi az egész. Semmi több.
Kikapcsolta a TV-t és átment a hálószobájába. Bebújt az ágyába, betakarózott és lehunyta a szemét.
Az álmosság ólomsúllyal nehezedett rá. Myra hamar elaludt.

Álmában egy sötét helyen volt. Még az orra hegyéig is alig látott el. Olyan volt, mintha repülne. Pedig nem. Szilárd talajon járt, de mégis az volt az érzése, hogy repül. Nem tudta, hogy került oda, miért, és hogy hogyan fog onnan kijutni. A nagy, sötét semmi kellős közepén volt. Lehunyta a szemét. Szent ég! Még így is világosabb volt, mint amikor nyitott szemmel próbált nézelődni. Végül kinyitotta a szemét. Hátrahőkölt ijedtében. Nem is olyan messze, - bár olyan sötét volt, hogy nem volt biztos abban, hogy az a távolság tényleg akkora-e mint amennyinek gondolja – egy apró, piros fény világított. Elindult felé. Nem tudta miért, de olyan érzése volt, hogy meg akarja érinteni. A tenyerébe akarja rejteni és elmenni innen, mert ha nem viszi el a piros fényt valami baja esik. Valami történni fog vele. Valami rossz. Nagyon rossz. Futni kezdett, mégis olyan tempóban haladt, mintha sétálna. Egyre gyorsabban szedte a lábát. Mintha kergetné valaki, de nem haladt gyorsabban. Bárhogy erőlködött is, ugyan olyan lassan ment. Egy idő után feladta, és csak sétált. Három lépés után világosabb lett. Hátulról jött a fény, ezért megfordult. Földbe gyökerezett a lába. Mögötte, magasan sok-sok apró, piros, fényes pont cikázott ide-oda, de egyiket sem tudta volna megfogni. Amikor ezzel próbálkozott a piros kis akármi olyan gyorsan arrébb lebegett, hogy csak egy kis csíkot lehetett látni belőle. A kis pontok olyan furák voltak. Mintha valami folyékony anyagból lettek volna ahogy ott röpködtek, de mégsem. Egyik pillanatban puhának tűntek, a másikban viszont nagyon is keménynek. Óriási fénnyel ragyogott egy ilyen pont. Hogy tudott így világítani, hisz olyan kicsi.
Visszafordult és újra elindult. Meg kell szereznie az a piros fényt. Muszáj.
Nem telt bele sok időbe, hogy oda érjen. Megállt a fény előtt. Kinyújtotta a kezét érte, de akkor valami megszólalt. Olyan volt, mintha a fényből jönne a hang. Visszarántotta a kezét. A hang azt kérdezte:
„Készen állsz?”

Myra arra gondolt, hogy mire kell készen állnom?- , de még be sem fejezte magában a gondolatot, a fény válaszolt.

„A végtelenségre. Az örök boldogságra. Hogy együtt lehess azzal, aki igazán szeret. A lelki társaddal. Hogy olyan dolgok és emberek vegyenek körül, akiket szeretsz. Akik szeretnek téged. Tiszta szívvel, feltételek és előítéletek nélkül.
Készen állsz egy jobb világra?”

Igen – gondolta a lány, mire a fény a kezébe röppent. Hirtelen zuhanni kezdett. Iszonyatos sebességgel zuhant a semmiből, a még nagyobb semmibe. Közben a fény azt mondta neki:

„Már úton vagy. De meg kell fizetned az árát. Semmi sincs ingyen.” - majd elhallgatott.

Olyan érzése volt, mintha valami nagyon keményre és szilárdra érkezett volna.

Ugyan ebben a pillanatba Myra felébredt. Felült az ágyán. Zihált, és az egész teste verejtékben úszott.
Ez csak egy álom. - mondta hangosan, hogy megnyugtassa magát. - Csak egy álom.
Mikor nagyjából sikerült megnyugodnia, vett egy nagy levegőt és az órára nézett. Egy órával később kellene kelnie. Kikelt az ágyból és úgy érezte, hogy jól esne neki egy zuhany. Egy jó hideg zuhany.
Másfél óra, egy hideg zuhany, és a reggeli után Myra átvette a munkaruháját és elindult a munkahelyére.
Lassan vezetett. Nem tudta miért. Ennek köszönhetően éppen az utolsó pillanatban eset be a munkahelyére, mielőtt elkésett volna.

Myra napja unalmasan telt. Mint mindig. Volt egy csomó vevő, páran megkérdezték, hogy mi merre van, van-e olyan, jöttek, hogy elvigyék a raktárból a nekik félretett dolgokat. Csak a szokásos. Mikor a műszakja a végére ért, Myra elköszönt a munkatársaitól, és elindult hazafelé. A kocsiban ült, mikor megcsörrent a telefonja. Debra volt, a lány legjobb barátnője.
-Szia. - mondta, mikor felvette a telefont.
-Helló, csajszi. Mizujs?
Ó, igen. Ez Debra. A mindig vidám, életerős és mosolygós lány, aki bármi történjék is, mindig mellette van és ha kell megvigasztalja.
-Semmi különös. Te hogy vagy?
-Én csodásan. De remélem nem felejtetted el.
-Mit? - Myra nem tudta, hogy mire kéne emlékeznie. Megbeszélt valamit a lánnyal ma estére?
-Azt, te butus, hogy ma van a szülinapod! Ez, ugye tudod, mit jelent? - hallatszott a hangján hogy vigyorog.
-Igen – sóhajtottam. - Azt jelenti, hogy nem menekülhetek a te manikűrös mancsaid elől. Igazam van?
-Ó, igen, de még mennyire! Mikorra menjek?
-Nyolc óra? Az jó neked?
-Nekem bármi jó.
Myra megállt, mert a lámpa pirosra váltott.
-Akkor nyolckor nálam. Hozol valamit? Vagy kaját rendelünk, vagy mi legyen?
-Sok mindent viszek. Ne törődj semmivel. Végül is ma van a születésnapod!
Zöldre váltott a lámpa és a lány tovább hajtott.
-Ja, és ha már itt tartunk – mondta Debra – Boldog szülinapooooot!!! - Myra több hangot is hallott Debráé mellett a háttérből kiabálni. Elmosolyodott, de hamar le is hervadt az arcáról a mosoly.

Abban a pillanatban, amikor Debráék belekiabáltak a telefonba, mindenhonnan hangos dudaszó és kiabálás hangzott fel. Myra felkapta a fejét. Az emberek, a gyalogosok, eszeveszettül integettek és mutogattak Myra jobb oldala felé. A lány oda fordult, és kiejtette a telefont a kezéből. Egy hatalmas kamion száguldott felé, vagy 150 km/h-val. A kamion sofőrje ki volt ütve. Lehet, hogy elaludt?

Myrának esélye sem volt arrébb menni. A kamion belé hajtott, és több tíz méteren keresztül tolta maga előtt a lányt a kocsijában. Sikítani kezdett. Hogy minek, nem tudta, mert úgysem segíthet már rajta senki. A becsapódásnak olyan ereje volt, hogy Myra, hiába volt bekötve, nekivágódott a bal oldali ajtónak. Hallotta, hogy a telefonban Debra kiabál neki. Hallotta, hogy a járókelők sikítoznak. Hallott mindent, mégsem fogta fel. Csak egy dolog járt a fejében:

Nem akarok meghalni! Még nem! Még élni akarok! Egy férfivel, aki szeret. A gyerekeimet a karjaimban akarom tartani! Látni akarom ahogy felnőnek és megszületnek az unokáim! Nem lehet ilyen hamar vége! Nem. Nem ilyen hamar. Nem ilyen módon. De már nem tehetek semmit, ugye? Itt a vég. Nem tudják megállítani a kamiont. Vagy maga alá fog gyűrni pár másodpercen belül, vagy belehajtunk valamibe és összeprésel. Nem úszhatom meg élve.

Myra már félig eszméletlen volt, de még érzékelte, hogy valami történt. A kocsi hátulja, amit nem tolt a kamion, nekivágódott valami nagyon masszívnak, ami kipörgette a kamion elől a kocsiját. Több métert pörgött, majd egyszer csak vége volt. Neki ment valaminek. A becsapódás hatalmas volt.
A lány arra gondolt, hogy:

Tényleg itt a vég? Így fogok meghalni? Egy autóbalesetben, hazafelé tartva, a születésnapomon? Azért ez elég szívás, nem? De. Tényleg az. De hát nem tehetek semmit sem ellene. Ez a sorsom. Hogy fiatalon meghaljak. Így vagy úgy bekövetkezett volna. Ha nem autóbaleset, akkor agyonüt az áram. Vagy bármi más. Tényleg meghalok.

A lány meghallotta a hangot. Ami az álmában is szólt hozzá. Most azt mondta neki:

„Azt mondtad készen állsz. Igazad volt. Tényleg készen álltál. Hát most tessék. Megkapod amire vágysz. Átléphetsz egy jobb világba, de cserébe itt kell hagynod azt, amiben eddig éltél. Itt kell hagynod azt amit itt szerettél. Ez a fizetség.”

Ez lenne? Miért? Azt hitte, hogy az csak egy álom. Nem gondolta, hogy valósággá fog válni az az egész. Istenem, milyen hülye volt! De már nem tehet semmit. Nem tud rajta változtatni. Ő akarta. Beleegyezett. És ez lett belőle.

És ekkor Myrát elnyelte a végtelen sötétség.