Végzetes Találkozás

Íme az én pályaművem.
-------------------------------------------------------


Melissa reggel fél nyolckor ébredt. Nem aludt valami nyugodtan, de ezt már megszokta. Mostanában mindig rémálmok gyötrik, amiktől reggelente sokkal fáradtabb, mint amikor este lefeküdt.
Kiment a fürdőszobába és a tekintete rögtön a tükörre tévedt. Volt rajta egy repedés, ami nem is olyan rég került oda. Hogy mi történt? Egy elszabadult pohár harcias kedvében volt és úgy gondolta jó móka lesz megtámadni a tükröt. A pohár összetört, a tükör viszont megúszta ezzel az egy repedéssel. Hát igen. A vérszomjas poharak büntetése.
A lány belenézett a tükörbe. A szokásos látvány fogadta, amit utált. No, nem azért, mert csúnya lett volna. Nem! Sőt! Melissa kifejezetten szép volt. Száz nyolcvan centi magas, hosszú fekete hajú szépség. A szemei olyan kékek, mint a csillagmentes éjszakai ég. A tekintete jó pár hete ugyan olyan sötét, mint az a bizonyos éjszaka. Szép arca nyúzott, szemei dagadtak a legújabb esti programja mellékhatásaként. Ugyanis minden este álomba sírja magát. Tudja, hogy fölösleges. Hogy nem ér el vele semmit, de nem tudja megállítani könnyei kiapadhatatlan áradatát. Próbál erős lenni, nem sírni minden este, amikor egyedül fekszik le az ágyába, és az egész ház néma. Eddig még nem sikerült neki.
Megtapogatta az arcát. Muszáj lesz csinálnia valamit. Tarthatatlan ez a depressziós-elkeseredett állapot! Persze, van oka rá, nagyon is jó, de ez nem mehet így tovább. Erősnek kell lennie. Össze kell szednie magát.
Ellépett a tükör elől. Megmosta az arcát és a fogát. Felöltözött, sminkelt egy kicsit, majd felvette a táskáját. Belebújt fekete magassarkú lakkcipőjébe, és kisétált a házból. Bezárta maga mögött az ajtókat, és beszállt sötétszürke Audijába.
Elindult és gépiesen vezetett. Nem igazán gondolt semmire. Csak ment.
Megállt a temető előtt, bement.
Egyenesen a dupla sírhoz ment. Amikor megpillantotta, ismét hatalmába kerítette a sírás. De most nem engedett neki. Csak állt és nézte a feliratot.

Roy Weaver
1976. december 26. - 2009. december 25.
Molly Weaver
2004. augusztus 2. - 2009. december 25.

Melissának eszébe jutottak a régi szép napok, amikor együtt nevetett a férjével, és kislányával. Az összes boldog pillanat amit együtt átéltek. Minden ünnep, amit a szüleikkel töltöttek. Boldogok voltak. Tökéletes volt a házassága a férjével, és anyának is jó volt. Aztán hirtelen mindez a porba hullott egy pillanat alatt.
Roy nem sokat volt otthon, mivel rendőrként dolgozott, de amikor velük volt, minden olyan tökéletesnek tűnt. Sosem fogja elfelejteni Molly ártatlan, kislányos kacagását. Roy gyengéd csókjait és áhítatos, szerelmes tekintetét.
- Melissa? - hallott egy ismerős, halk hangot a háta mögött. Odafordult és meglátta Dwight-ot, Roy kollégáját, és egyben legjobb barátját.
- Hello Dwight. - köszönt a férfinak. Mindig is vonzódtak egymáshoz, de amikor megjelent Roy, Melissa már nem érzett semmit a másik férfi iránt. Dwight pedig tiszteletben tartotta a lány döntését. A férfi nagyon jó barát. Soha senki sem kívánhatna nála jobbat.
- Hogy vagy?
- Jobban mint eddig. Próbálom túltenni magam ezen az egészen. És te?
- Tűrhetően. Melissa... remélem, tudod, hogy ha bármire szükséged van én mindenben segítek.
A lány halványan elmosolyodott.
- Tudom, Dwight és igazán köszönöm. Hálás vagyok, hogy törődsz velem.
- Ez csak természetes, Mel. - mondta, majd odament a lányhoz és átölelte. Melissa a férfi mellkasába fúrta az arcát és küzdött a sírás ellen.
Percekig álltak így, de lehet, hogy órákig. Nem tudta volna megmondani. Vett egy nagy levegőt és elhúzódott a férfitól, pont akkor, amikor annak megszólalt a telefonja. A főnöke kereste.
- Sajnálom, Mel, de most mennem kell. A főnök hív...
- Semmi baj. Menj csak.
- Szia.
Miután Dwight elment, Melissa is elindult kifelé.
Arra gondolt, bemegy a boltba bevásárolni. Az egész úton családja halála járt a fejében.
Roy szabadságon volt, és arra gondolt elviszi Mollyt hajókázni a tengerre. Nem mentek messze. Már másfél órája hajókáztak, amikor egy hatalmas vihar kerekedett. Melissa szörnyen aggódott miattuk.
Mikor órák múlva sem jelentkeztek, telefonált a rendőrségnek. Dwight vette fel. A lány elmondott neki mindent, mire a férfi azt mondta, hogy azonnal hívja a partiőrséget, és ha kicsit lenyugszik az idő azonnal kimennek megkeresni őket.
Egy órán belül kint voltak. Nem kellett messzire menniük, mert a hajóval már visszafelé tartottak, amikor elkapta őket a vihar. Visszaindultak, hogy elkerüljék. Nem sikerült. Nem messze a parttól megtalálták a felborult hajót. Roy és Molly élettelen testét kivitte az ár a partra. Szörnyű látvány volt. A kép örökre az emlékezetébe égett.
Megállt a bolt előtt. Leparkolta a kocsit és bement. Mindent megtalált amit venni akart. Kezében a kosárral ment a pénztárhoz és közben nézegette a polcok kínálatát.
Egy férfi fordult be a sarkon, de mire észrevették egymást, már összeütköztek. Melissa kosarából kiesett pár dolog miközben ö majdnem a hátsó felén landolt.
- Elnézést. - mondták egyszerre. Melissa elmosolyodott.
- Semmi baj.
A férfi lehajolt és felvette a kihullott dolgokat, és berakta a lány kosarába.
- Köszönöm. És még egyszer elnézést.
-Nincs mit. - mondta a férfi és mind a ketten továbbmentek.
Melissa mikor hazaért kipakolta amit vett, aztán leült a kanapéra. Körülnézett a lakásban.

Nem bírom tovább! Ki kell mozdulnom! Csinálnom kell valamit. Nem szomorkodhatok itt életem végéig egy üres lakásban. Ha így folytatom bele fogok őrülni. Nagy trauma ért, mikor elvesztettem életem értelmét. Mindkettőt. De akkor sem mehet ez így tovább! Elmegyek valahova. Igen, kimozdulok. Mondjuk beülök egy közeli bárba iszogatni. Akkor legalább emberek között leszek és talán sikerül elterelnem a figyelmemet.

Este nyolc óra körül úgy döntött, hogy ideje indulni. Nem kocsival ment, hanem gyalog. Csak egy utcányira volt a bár. Ekkora távra nem fog kocsiba ülni. Minek?
A bárban nem voltak sokan, de kevesen sem. Melissa leült a pulthoz és rendelt egy rumos kólát. Elnézte az embereket, akik kettesével, hármasával vagy még többen ültek egy-egy asztalnál és vidáman nevetgéltek.

Milyen jó lenne ha én is az egyik ilyen kis csapatban ülhetnék. Mondjuk a lányokkal.

A második rumos kóla után úgy döntött, hogy elég lesz. Nem akart becsiccsenteni. Nem lett volna valami nyerő dolog.
Egyszer csak kinyílt az ajtó, és belépett rajta egy férfi. Mint valami régi western filmben, a férfi körülnézett a helyen, majd elindult a bárpult felé. Két lépésnyire volt Melissától, amikor felismerték egymást. Ugyan az a fickó volt, akinek nekiment a boltban. Akkor nem igazán foglalkoztak semmivel, csak, hogy tovább menjenek, de most viszont mindketten végigmérték egymást.
Magas volt, szőke hajú, kék szemű és nagyon jóképű. Mint egy filmsztár, tekintete mégis szigorú és fegyelmezett. A szeme nem illett a képbe. De mégis... Melissának elállt a lélegzete a férfitól.
Leült a lány mellé, és elmosolyodott. Az arcán kis gödröcskék jelentek meg, a szeme is mosolygott most már, amitől olyan lett mint egy bájos kisfiú.
- Hello.
- Öhm...Hello – fújta ki a levegőt Melissa amit eddig bent tartott, és rámosolygott a férfira.
- Nem gondoltam, hogy itt fogunk újra összefutni.
- Én sem.
- Ó, elnézést! Milyen modortalan vagyok! A nevem Dave. - Felemelte a kezét, és a lány felé nyújtotta.
- Melissa. - Megfogta a férfi kezét, mire az a szájához húzta és kezet csókolt neki.
Szent...ég!
Melissa szeme elkerekedett a döbbenettől.

A mai férfiak nem csinálnak ilyet! Ő...vagyis Dave mégis kezet csókolt nekem! És milyen puha az ajka!

Megbabonázva nézett a férfira, aki közben elengedte a kezét.
Halkan felnevetett.
- Gondolom nem erre számított, ugye?
A lány szóra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki rajta. Belenézett Dave – most éppen mosolygó – szemébe, és úgy érezte, el tudna veszni benne. A két, szürkés fénnyel ragyogó szem állta a tekintetét. Úgy érezte magát, mint egy tizenéves, amikor először szerelmes. De miért? Hisz most ismerte meg ezt a férfit. A nevén kívül semmit sem tud róla. Ahogy Dave sem tud semmit a lányról. Mégis...
Ekkor eszébe jutott, hogy még nem válaszolt a kérdésre.
- Hát... őszintén szólva nem. Nagyon nem. - A homlokát ráncolta. Vajon mi van ebben a férfiban, ami ennyire vonzza? Még senkinél sem érzett ilyet soha, csak...
Roynál. Amikor először találkoztak.
Melissa elkomorodott, és lesütötte a szemét. Dave észrevette, hogy valami nem stimmel.
- Mi a baj?
Minden – gondolta a lány, de persze nem mondta ki, hanem felnézett a férfira és rámosolygott, majd azt mondta:
- Semmi. Tényleg semmi.
Dave egy darabig fürkészően nézett rá, majd rendelt egy italt mindkettejüknek.
- Tudja, Melissa, igazán nem akarok tolakodó lenni, vagy valami, de... megérzem, ha hazudnak nekem.
A lány ezen meglepődött.
- Hogy érti azt, hogy...érzi? - kérdezte és belekortyolt az innivalójába.
Dave hosszan nézett rá, majd komoly arccal azt mondta:
- Elkezd bizseregni az orrom.
Melissa majdnem kiköpte az italt. Gyorsan lenyelte és a férfira nézett aki halványan elmosolyodott. A lányból kitört a nevetés.
- El...elnézést...csak... ez...mindegy. - Próbálta abbahagyni a nevetést. Vett egy nagy levegőt, de magában még mindig kuncogott.
- Melissa!
- Igen?
- Igazán gyönyörű amikor nevet.
Dave arca teljesen komoly volt, szemében látszott, hogy tényleg így gondolja.
- Köszönöm.
Melissa elpirult és megint ivott egy kicsit az italából. Ránézett az órájára. Fél tizenegy volt, kezdett álmos lenni és már érezte az alkohol hatását is. Ideje elhúzni csíkot a placcról, mielőtt leissza magát.
- Dave?
- Igen?
- Én... köszönöm az italt. Meg... mindent. De most azt hiszem ideje mennem.
Dave bólintott, majd elővett egy tollat és az egyik szalvétára firkantott valamit. Odaadta a lánynak. Melissa kicsit tétovázott, de aztán elrakta. Rámosolygott a férfira.
- Viszlát.
- Viszlát Melissa.
A lány kisétált a bárból. Az ajtóból még visszanézett a férfira aki mosolyogva integetett neki. Visszaintegetett. Mikor kint volt belélegezte a hűvös éjszakai levegőt és hazaindult.
Kevesebb mint tíz perc múlva már otthon is volt. A táskáját ledobta az ágyára és bevonult a fürdőszobába. Kicsit betett neki a pár rumos kóla, meg az utolsó ital, amit Dave rendelt neki. Sosem bírta nagyon az alkoholt. A hideg csempéhez dőlt.

Oké, akkor most jön a róka, vagy nem?...Ó, igen! Fut a róka! Fut a róka! De még milyen gyorsan!

Odaugrott a vécéhez, gyorsan letérdelt és már hányt is.

A francba! Talán mégsem kellet volna rumos kólát kérnem. Maradtam volna a simánál! De utálom! De attól még én vagyok a vadbarom. Ha tudom, hogy nem bírom, mi a szent szamárfülnek kellett bevedelnem azt a két förmedvényt? Na és a harmadik mi volt? Istenem de hülye vagyok! És mi van ha tesz bele valamit? Komolyan mint egy tini!

Egy órával és egy hideg zuhannyal később Melissa fáradtan bedőlt az ágyába. Már gondolkozni se volt ereje úgy elfáradt. Szerencsére hamar elnyomta az álom.

Másnap reggel a telefon csörgésére ébredt. Félálomban felvette és álmos hangon beleszólt.
- Halló?
- Ó, drágám, felébresztettelek?
- Igen. Mit akarsz... - ránézett a órára – reggel fél nyolckor? Tudod, hogy ilyenkor még aludni szoktam.
- Igen, tudom, hogy hülyeség volt ilyenkor hívni téged, úgyis olyan vagy ilyenkor mint egy kifacsart mosogatórongy, de híreim vannak.
- Kösz, Jean-Claude. Igazán kedves és tapintatos vagy ma reggel.
- Tudom, drágám, de hát ha egyszer ez az igazság? - mosolygott a telefonba a férfi.
- Mondd mit akarsz vagy lerakom és kihúzom a telefont!
- Jól van, jól van. De előre kérlek! Szépen kérlek, mint még soha. Szóval kérlek ne akard leharapni a fejem ha meghallod mit tervezek.
- A lényeget, Jean-Claude!
- Addig nem, amíg meg nem esküszöl a kedvenc ruhádra, hogy nem csinálsz balhét.
- Oké, esküszöm a sötétkék estélyimre, hogy nem csinálok balhét!
- Köszönöm. Szóval. Összehoztam neked egy randit.
Melissa úgy meglepődött, hogy egy értelmes gondolat sem jutott eszébe, csak tátogott, hápogott a telefonba. Aztán amikor végre összeszedte magát azt mondta.
- Hogy... mit csináltál???
- Randi. Neked. Egy tuti pasival. Imádni fogod!
- Miért nem inkább magadnak keresel pasit? Miért fárasztod magad azzal, hogy engem akarsz összehozni valakivel?
- Mert magamnak már találtam, így te vagy a soros.
- Mi? És mikor akartad elmondani? Mondhatom szép kis legjobb barát vagy! Képes vagy egy ilyet elhallgatni előlem???
- Négy napja jöttem össze Erickel. Nem volt időm neked elmondani.
- Ne mondd, hogy négy nap alatt még a közelébe se jutottál egy telefonnak!
- Nem ezt mondom, hanem azt, hogy utána rögtön neked kerestem valakit. És találtam is. Kérlek menj el a randira! Légyszííí!
- Tudom, hogy úgy nézel! De...- Nem fejezte be a mondatot. Inkább végiggondolta az egészet.
Jean-Claude a legjobb barátja. Mondhatni inkább barátnője. Egyszerre több ok is eszébe jutott, hogy miért menjen bele ebbe a vakrandi-dologba. Először is: Ő akart minden áron kimozdulni, csinálni valamit azon kívül, hogy már hónapok óta gyászol. Másodszor: Nem akarja megbántani Jean-Claude-ot, hogy annyi erőlködés után még végig sem gondolja, csak szimplán rávágja, hogy „NEM!”. Harmadszor pedig: Mit veszíthet vele? Semmit. Akkor meg?
- ...oké, legyen. Nem mondom le.
- Tényleg? - Hallatszott a hangján, hogy meglepődik.
- Tényleg. - sóhajtott Melissa. - Hol és mikor?
- Ma. Este nyolckor a Gillben.
- És honnan fogom tudni, hogy kit keressek?
- Megadom a számát. Ha odaérsz menj be és csörgesd meg. Onnantól meg...
- Oké. Mondd! -Elővett egy kis cetlit és egy tollat, majd amikor Jean-Claude lediktálta neki a számot, visszaolvasta. Még trécseltek egy kicsit, majd lerakták.
Melissa sóhajtott egy nagyot és felkelt az ágyból. Akkor megvan a mai napra is program. Vásárlás, készülődés, randi.
Melissa egyik ruhaboltból a másikba ment és nézelődött, egy jó juhát keresett az esti vak-randijára. Kékben gondolkozott, méghozzá valami sötétebb árnyalatban. Az kiemeli a szeme színét.
Már az ötödik boltban járt, amikor meglátott egy csini kék ruhát. Felpróbálta. Combközépnél kicsit lejjebb ért, fönt a mellrész alatt egy fekete öv volt hozzárögzítve. Melissa kicsit forgolódott a tükör előtt, nézegette magát, majd úgy döntött, hogy ez a ruha jó lesz estére. Visszavette a ruháit és a pénztárhoz ment fizetni.

Pár órával később...

Melissa épp indulni készült, amikor csengettek. Odatipegett az ajtóhoz és kikukucskált. Jean-Claude állt az ajtóban. Kinyitotta és arrébb állt, hogy a férfi bemehessen.
- Hát te? - kérdezte tőle.
- Meggondoltam magam. Inkább elkísérlek. Úgy biztosabb. - Végignézett a lányon, és elmosolyodott. - Igazán szexi vagy, drágám.
- Kösz. Indulhatunk?
- Persze. De az én kocsimmal megyünk. - gyorsan felemelte a kezét, hogy Melissa ne tiltakozhasson. - Úgyis haza fog hozni. - szélesedett ki még jobban a mosoly az arcán.
- Rendben. - sóhajtotta a lány. Jean-Clauddal nem érdemes vitatkozni, mert valami ravasz csavarral mindig eléri, hogy ő jöjjön ki jól az egészből.
Melissa is végignézett a férfin. Ő is kicsípte magát rendesen. Hosszú éj fekete haja hátrasimítva hullott a vállára. Halvány zöld ingétől csak úgy világított smaragdzöld szeme. Volt már olyan, hogy ránézett egy nőre, és az egy nagy óóóhhh kíséretében majdnem összecsuklott. Na, igen. Ilyen hatással van a nőkre Jean-Claude. Csak az a bökkenő, hogy a pasikat szereti. Szívááás!
Melissának ekkor eszébe jutott Dave. És a szalvéta amire ráírt valamit. Gyorsan bement a szobájába, és elővette. Visszament Jean-Claudehoz és azt mondta:
- Mehetünk.
A fehér Ford anyósülésén Melissa kihajtogatta a szalvétát és megnézte az írást rajta.
A lány felvonta a szemöldökét.
Azt a magabiztos mindenit ennek a fickónak! - gondolta és jót mosolygott az egészen. Talán még hasznát veszi a szalvétának. Talán...
- Mi az? - kíváncsiskodott Jean-Claude.
- Egy szalvéta.
- Nem mondod?! Azt hittem tányér. Na mondd, mi van rajta?
- Nem mindegy?
- Nem. Na muta.
- Erre azt szokták mondani, hogy nem mutiba készült.
- Érdekel is engem mit szoktak, meg nem szoktak mondani?! Na, mutasd meeeg! Légyszi! Látod milyen szépen nézek!
A kocsival közben leparkolt az étterem előtt. Melissa a szemét forgatta, majd megmutatta Jean-Claudenak a szalvétát, mire furcsa kifejezés ült ki a férfi arcára.
- Ezt honnan szedted? - kérdezte és látszott, hogy egy mosoly bujkál a szája szélén.
- Kaptam.
- Kitől?
- A tulajdonosától.
- A csudába! - motyogta Jean-Claude miközben kiszállt a kocsiból. Átment a másik oldalra és kinyitotta a lánynak az ajtót.
- El mondod mi olyan vicces? - kérdezte a lány, miközben vigyorgó barátját nézte.
- Az, hogy tudom kié ez a telefonszám.
- Tényleg?
- Igen. - mondta Jean-Claude és bevezette a lányt az étterembe, ahol körülnézett, majd elindult egy asztal felé.
- És elmondod honnan ismered?
Megérkeztek az asztalhoz és Jean-Claude csak ennyit mondott:
- Innen. - majd az ujjával mutatta, hogy forduljon meg.
Melissa így is tett, és szembe találta magát Davevel. A férfi rámosolygott.
- Azt hiszem mégsem kellett az a szalvéta.
- Öhm...mi? Ja, nem. Tényleg...nem.
Hátranézett a válla felett és már csak azt látta, hogy Jean-Claude kimegy az étteremből.
Mikor visszanézett Davere a férfi kihúzta neki a széket. A lány leült, majd Dave is.

Másnap reggel...

- Ha lenne naplóm ezt írnám bele:

Kedves Naplóm!
A tegnap este fantasztikusan sikerült. Sok mindent megtudtam Daveről és ő is rólam. Rengeteget nevettünk. Jól éreztük magunkat. De érzem, hogy valamit nem mond el nekem. Jó, persze én sem mondtam el neki, hogy volt egy lányom, egy férjem...egy csodálatos családom. Viszont neki is lehetett valami nagy trauma az éltében. Láttam rajta. Amikor a családjáról kérdeztem, csak nyúlfarknyi válaszokat adott. Annyit mondott amennyi elég válasznak a kérdésemre. És ez kíváncsivá tett. Szeretném, ha elmondaná nekem. Ha tényleg megbízna bennem annyira, hogy elmondja. Ami persze vonatkozik rám is. Nekem is előbb vagy utóbb el kell mondanom neki. Ő sem vak. Látja. Érzi. Tudja.
Na, de most vissza a tegnapi estére. Fel kell hívnom Jean-Claudeot, hogy megköszönjem neki, hogy összehozta ezt a randit. Ő szuper barát. Jó, néha tud idegesítő lenni, de attól még imádom! És az sem egy rossz dolog, hogy megegyezik az ízlésünk. Nagyjából. Még pasitéren is. Na igen. De kit érdekel, hogy meleg, ha egyszer ilyen fantasztikus barát???
Azt hiszem mára ennyi lenne.

Jean-Claude felnevetett, úgy hogy Melissának el kellett venni a telefont a fülétől.
- Mondták már, hogy hízelgésben profi vagy? - kérdezte a férfi mosolyogva.
- Még nem. - mosolygott a lány is. - És te? Veled mi van? Hogy álltok...Erickel? Úgye így hívják?
- Igen, és jól.
- Jól? Vagyis már elcsattant az első csók?
- Hááát...
- Na mondd már, ne szívózz! Én is elmondtam mindent!
- Igen.
- Szuper! És most? Mi lesz?
- Nem tudom, de dolgozok az ügyön.
- Helyes. Én is.
- Ó! Bocs drágám, mennem kell. Már két órája a telefonon lógok és azt hiszem a főnök kezd berágni.
- Oké, akkor majd még beszélünk. Szia.
- Szia, drágám.
Melissa lerakta a telefont és lehuppant az ágyra. Behunyta a szemét és ábrándozott.

Milyen jó lenne, ha minden nap Dave mellett ébredhetnék. Hogy minden reggel az a kisfiús-gödröcskés-nagyon-aranyos-mosoly legyen az első amit meglátok amikor felébredek. Hogy fagyos téli estéken a takaró alatt összebújva aludjunk el...

Négy hónappal később...

Dave a kanapén ült, ölében Melissával, és a tüzet nézték ami a kandallóban vidáman lobogott.
- Szóval tudni akarod? - kérdezte a férfi.
- Igen, de ha nem akarod elmondani akkor nem. Ha túl fájdalmas...
- Úgyis elmondtam volna valamikor. Csak nem tudtam, hogy mikor. De legfőképpen, hogy hogyan. Amúgy is. Te is elmondtad, hogy mi történt a férjeddel és a kislányoddal. - vett egy nagy levegőt és hozzáfogott. - Az öcsém nem sokkal a huszonegyedik születésnapja után egy buliban találkozott egy lánnyal, Ginával. Már ott...hogy is mondjam... eléggé összemelegedtek. Aztán telefonszámot cseréltek. Másnap, amikor már nem szédelgett, felhívta a lányt és megkérdezte, hogy nem akar-e elmenni vele meginni egy kávét, vagy valamit. Gina beleegyezett, és megbeszélték, hogy egy óra múlva találkoznak egy közeli kávézóban. Brian el is ment a randira, beszélgettek, jól érezték magukat. Sőt azt is megbeszélték, hogy hétvégén jó lenne újra találkozni. Szombat estére megbeszéltek egy újabb randit. - Dave elfordította a fejét. Eddig Melissát nézte de most a kandallóba bámult. Mereven nézte a tűz játékát, miközben folytatta. - Elérkezett a szombat este, Brian már elment úgy... nagyjából fél órája, amikor megcsörrent a telefonom. A rendőrség volt. Először nem értettem, hogy mit akarhatnak tőlem. Aztán mikor a rendőr elkezdett beszélni már sejtettem. - A férfi behunyta a szemét és úgy mesélt tovább. - Először zagyvált valami hülyeséget mindenféléről, de hallottam a hangján, hogy feszült. Ideges. Rászóltam, hogy térjen a lényegre. Hallgatott egy ideig, aztán siralmas hangon, csak annyit mondott:
„Őszinte részvétem, uram.”, majd elmesélte mi történt. Brian késésben volt. Az egyik zebrán ment át, amikor jött egy autó és elütötte. A nő kiszállt, és hívta a mentőt. Amikor kiértek, a nő ott ült Brian mellett, és keservesen zokogott. A rendőrség is kiért, aztán kiderült, a nő nem volt más, mint Gina. Ő is késésben volt, és nem akart csalódást okozni Briannak. Sietett amilyen gyorsan csak tudott, de sajnos nem vette észre, amikor Brian átment a zebrán. Gina ütötte el.
Öcsi számára ez egy...- elhallgatott, mert elcsuklott a hangja. Kinyitotta a szemét és megint a tüzet nézte, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. Aztán vett egy nagy levegőt és befejezte - … végzetes találkozás volt.