Álom pályázat - Az álmok ereje

És íme, a történet, amivel indultam a pályázaton :)
____________________________________________________



Hirtelen felültem az ágyban. Felriadtam álmomból. Ziháltam, és azt kívántam, ne történjen meg még egyszer. Soha többet!
Kimásztam az ágyból, és megnéztem a telefonomon az órát. Hajnali 3. Csodás. Ma ismét nem fogok többet aludni már.
Kimentem a konyhába. John ott aludt el. Fölkeltsem? Vagy hagyjam inkább aludni? Talán... még ki sem gondoltam, John kinyitotta szemeit, rám nézett, majd fölállt és elsétált. Probléma megoldva - gondoltam. Odasétáltam a hűtőhöz, és kivettem a tejet. Öntöttem egy pohárral, majd a többit visszatettem. Megfogtam a poharat, és odamentem vele az ablakhoz.
Lassan iszogattam a tejet, és néztem a várost. Még így éjszaka is majdhogynem egymást érték az autók az utakon, viszont gyalogos annál kevesebb volt. Egy-két embert lehetett látni csak, de azok is... hogy úgy mondjam: biztosan nem voltak már szomjasak.
Ahogy így néztem az éjszakai életet,visszagondoltam az álmomra...

Egy boltban volt. Átlagos napnak indult, mint ahogy a többi is, de mégis, reggel, mikor felébredt, egy furcsa érzés kerítette hatalmába őt.
A boltban úgy tűnt, minden rendben, de Nick egyszer csak hallott egy csattanást, majd valaki kiabálását. Elindult arrafelé, amerről a kiabálást hallotta.
Mikor odaért, egy könnybe lábadt szemekkel térdelő férfit talált az ájult barátnője mellett. Nick azonnal előkapta a telefonját, és hívta a mentőket.
Mire a mentősök kiértek, és megtalálták a sorok között a nőt, ő addigra meghalt. A férfi halkan, könnyeivel nem törődve térdelt még mindig, s közben rátette a kezét barátnője hasára.
Nick elkerekedett szemekkel nézte őt.
Ugye nem...? - gondolta - Ó, istenem! A nő terhes volt!
A férfi ezután a zsebébe nyúlt, és elővett egy apró dobozkát. Kinyitotta. Felváltva nézett hol a nőre, hol a gyűrűre, majd lehajolt barátnőjéhez, megcsókolta, és azt suttogta:
- Szeretlek Linda!

Kirázott a hideg az álmom emlékére. 
Becsuktam a szemem, de bevillant a kép, amikor a férfi fogja Linda hasát, ezért inkább vissza kinyitottam.
A maradék tejet letettem a pultra. Majd később megiszom.
Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, ezért csak járkáltam fel, s alá a házban. Még jó, hogy aznap nem kell dolgozni mennem. Hulla fáradt lennék.
Végül visszabandukoltam a szobámba. John is ott volt, most itt aludt el. Lefeküdtem, vissza az ágyamba, bár nem sok értelmét láttam. Aludni úgysem tudok már, szóval csak forgolódni fogok.
Reggel, - ami már tényleg reggel volt, nem hajnal - elkészítettem a reggelimet, megettem, utána pedig szépen lassan felöltöztem. Egy óra múlva már indulhatok is.
Amíg vártam leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. John is odajött. Leült a földre, a fejét pedig a térdemnek nyomta, ezzel jelezve, hogy simogassam. Én pedig simogattam. És így sikerült elaludnom...

Egy utca. Minden sötét, csak a lámpák világítanak. Elrohan előtte egy macska. Egy rendőrautó szirénázva süvít el mellette az úton. Chris részeg. Jim, és Noel támogatják két oldalról.
A boltban Nick épp áll a sorban, már egy jó ideje. Ránéz az órájára. 14:34 Még van egy órája...
Fél óra múlva még mindig ott ácsorog. Azon gondolkozik, mikor kell legközelebb mennie dolgozni. Megnézi  a telefonjában a naptárat. 2011.05.28. A mai dátum, vagyis két napja még szabad. Ekkor hall egy csattanást...

Hangos dörömbölésre ébredek fel.
- Nick! Nick, hahó! - hallom Noel hangját, miközben majd betöri az ajtómat.
- Egy fél pillanat - kiáltok ki, majd ránézek Johnra. - jó lenne, ha engednél, Johnny. Ezek a vadállatok betörik az ajtónkat.
- Hé! Ezt hallot... - John beleugatott, így a 'tuk'-ot nem hallottam. Gyorsan kinyitottam az ajtót.
- Mit csináltál, Nicky? Már legalább fél órája dörömböltünk - mondta Chris, de Jim hamar letorkolta.
- Ne túlozz!
- Oké, akkor csak negyed órája, na. Ez jobb?
Jim a szemét forgatta.
- Két perce vagy még azóta se voltunk itt.
- Oké, induljunk, emberek, ne vitatkozzatok. - szólt közbe Noel.
- Egyetértek! - vágtuk rá mindhárman.

Már úton voltunk, amikor rájöttem, hogy igazából fogalmam sincs, hogy hova megyünk.
- Mi az úti cél? - kérdeztem
- A vidámpark! - fordult felém csillogó szemekkel Noel. Na, igen. Ez rá vall.
- Utána pedig elmegyünk egy jó kis buliba. - dörzsölgette össze két tenyerét Chris.
- Öhm...oké. - Nem tudtam mit mondani. Ez annyira tipikus...

Kb. 6 órával és egy szédelgéssel később átmentünk abba a bizonyos buliba...
Pár óra múlva eljöttünk. Rémes volt, bár Chrisnek tetszett. Elvolt, ami látszik is. Jól leitta magát, és most épp Jim, és Noel támogatják két oldalról, hogy meg tudjon állni valamennyire a lábán. Szóval, valahogy így mentünk este az utcán.
Egyszer csak egy foltos macska rohant el előttünk, és abban a pillanatban, ahogy eltűnt szem elől, meghallottuk a szirénázást. Hátranéztem, és egy rendőrautó száguldott el mellettünk az úton.
Ekkor éreztem valami furcsát. Olyan... deja vu - m volt.mintha én ezt egyszer már átéltem volna. Gondolkozni kezdtem, és eszembe jutott. Ma reggel, amikor elaludtam a kanapén, Johnt simogatva, a TV előtt, ezeket álmodtam. Ezek a képek villantak be.
Elfogott a rémület. Ne... nem akarom megint! Pár éve voltak már ilyenek és azok mind rosszul sültek el. Mindnél valaki az életét vesztette, akárhányszor álmodtam meg a jövőt.
- Nicky fiú, jól vagy? - hallottam Jim hangját, ahogy egy pillanatra hátrafordult.
- Öhm...igen. Persze. Minden oké, csak hosszú volt ez a nap. Nem baj, ha én nem kísérlek el titeket? - kérdeztem, és éreztem, hogy a hányinger kerülget.
- Nem, menj csak. Majd mi hazadobjuk Christ.
- Köszi! Sziasztok.
- Szia. - köszöntek el, én pedig futva indultam el az utcán. Két saroknyira voltam a háztól.
Amint hazaértem, berobbantam a házba. Johnt is sikeresen felébresztettem, ezért jól megugatott. Azt hitte illetéktelen behatoló.
- Nyugi, Johnny. Csak én vagyok. - mondtam neki lihegve, majd leültem a hideg kőre, és a falnak támasztottam a hátamat, egyik kezemmel pedig Johnt simogattam kárpótlásul.

Ki kell találnom valamit. Nem történhet meg amit álmodtam! Még egyszer nem! Kell valami...valami, ami...

...és ekkor beugrott. Tudtam mit kell tennem. Mivel nem kerülhetem el, hogy bekövetkezzen, mert előbb vagy utóbb úgyis megtörténne, ezért ki kell védenem.  
Mindent elterveztem. Meg fogom menteni Lindát!

Teltek a napok, a hetek, de nem történt semmi. Lassan már elkezdtem reménykedni benne, hogy tényleg nem fog bekövetkezni. Aztán egyik nap...
Kimentem a boltba. Összeválogattam mindent, ami kellett és beálltam a sorba. Szokatlanul sokan voltak mindegyik pénztárnál.
Már egy jó ideje álltam a sorban. Kezdtem unni. Ránéztem az órámra. 14:33 Még van egy órám...
Hirtelen bevillant. Visszanéztem az órámra. 14:34 Most...
Fél óra múlva még mindig ott ácsorogtam a sorban. Vártam a pillanatot. Tudtam, hogy ha tényleg bekövetkezik az ma lesz. Most lesz.
Elkezdtem azon gondolkozni, hogy mikor kell legközelebb mennem dolgozni. Megnéztem a telefonomban a naptárat. 2011.05.28. A mai dátum, vagyis két napom még szabad. Ekkor hallottam meg azt a bizonyos csattanást...
Azonnal előkaptam a telefonomat, és rohanni kezdtem a sorok között. Lélekszakadva futottam, ahogy csak tudtam, amikor beleütköztem egy nőbe.
- Ó, elnézést, sajnálom! Nem figyeltem. - mondtam, majd ránéztem a nőre. Ő volt az. A nő az álmomból. Linda.
- Semmi baj. Kezdem megszokni, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. - mosolygott rám. - Az előbb egy leesett konzervben botlottam el, és sikeresen levertem a polcról pár dolgot.
- Az volt az a csattanás? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Igen. De már mennénk fizetni. - mondta és hátranézett a párjára.
- Segítek. - mondtam és felszedtem a kosarából kihullott dolgokat.
- Köszönöm. - mondta, majd elindultunk mind a hárman vissza a pénztárakhoz.
Ez alatt haladt a sor, így magam elé engedtem őket.
- Menjenek csak. Én ráérek. - mosolyogtam rájuk.
- Köszönjük. - mondta a férfi és beálltak a sorba.

Jó húsz perc múlva otthon is voltam. Kipakoltam a dolgokat, amiket vettem, majd ledőltem a kanapéra. John odajött. Elkezdtem simogatni a fejét.
- Sikerült, Johnny. Túlélte! Ezentúl nem kell félnünk az álmoktól!
John vakkantott ezzel, jelezve hogy ő is így gondolja. Fél óra múlva már aludtam a kanapén.