5.

Aznap sok órám volt Tommal. Jackkel annál kevesebb. Tom minden szünetben faggatott. Többek között megkérdezte, hogy mi a kedvenc színem? Szeretem-e az állatokat? Ha igen, van-e házi kedvencem? Mi a kedvenc virágom? Szeretem-e a meséket? Melyik a kedvenc filmem? Mikor azt kérdezte, hogy volt-e már barátom, elpirultam.
-Kedvenc színem a vörös.Nagyon szeretem az állatokat, de sajnos nincs se kutyám, se macskám, se semmi. Nem minden mesét szeretek, csak néhányat. A kedvenc virágom pedig a fekete tulipán. A kedvenc filmem az Interjú a vámpírral, és a...-miközben ezt soroltam, ránéztem. Amikor a kedvenc filmnél jártam, felvonta a szemöldökét és kérdőn nézett rám.
-...Titanic.-fejeztem be.-Valami bajod van az Interjú a vámpírral?
-Nem, nem dehogy is. Csak én nem annyira kedvelem.
-Én szeretem. Szeretem a vámpírokat-mondtam, mire elmosolyodott.- Mi van?
-Szóval szereted a vámpírokat...- mondta
-Igenis szeretem!-mondtam színpadias felháborodással.
-Az jó...-motyogta és után újabb kérdés áradatot zúdított rám.
A nap végére már szinte mindent tudott rólam, de én róla semmit. Néha-néha közbe tudtam kérdezni egy-egy dolgot, de nem válaszolt, hanem azt mondta, hogy várjam ki a sorom. Hát jó. Kivárom, de akkor nem menekül!
Hazafelé menet a kocsiba, megkérdeztem Jacket, hogy milyen napja volt.
-Jó.-jött a tömör válasz.
-Akkor jó.-mondtam.
Az út további részében csöndben ültünk a kocsiban.
Mikor hazaértünk, felmentem a szobámba tanulni. Leültem a székre, befordultam az asztalhoz, és elővettem a cuccokat. Nekiálltam a tanulásnak.
Két órával később...
Már kezdett fájni a fejem. Hát igen. Ez az átka, ha órákig a matek könyv felett ülsz. Nem szeretem különösebben a matekot, de jó vagyok belőle. Szerencsére. De akkor is a kedvenc tantárgyaim a rajz, és az irodalom. Imádok rajzolni és írogatni mindenfélét. Verseket, történeteket...vagy csak apróbb szövegecskéket. vajon Tom szereti az ilyeneket? Majd talán holnap megtudom. Most én fogom kérdezgetni. remélhetőleg fog is válaszolni. Tom nagyon kedves. És aranyos. Na meg őrjítően jól néz ki. Hogy lehet valaki ennyire jóképű? Ez már szinte törvény ellenes! Vádat kéne emelni ellene "túl csábító kinézet" miatt. Tom mindenkivel rendes volt akivel ma találkozott. Jackkel is. Bezzeg ő. Egész nap olyan mogorva volt, mint egy gyerek, aki nem kapta meg a megígért fagyi adagját, és éppen duzzog, és reménykedik, hátha mégis megkapja. Vajon miért volt ilyen? Nem tudom. Ahogy ismerem, úgyis elmondja előbb-utóbb. Az emberek bonyolultak. A világ is egyre bonyolultabb. Főleg, hogy egyre több elektronikus kütyüt találnak fel. Számítógép, zene lejátszó, mobil, és még ki tudja mi. Apropó mobil. Küldenem kéne egy SMS-t apunak. Megígértem neki, mikor még otthon voltam. Hm. Inkább majd később. Még megcsinálom a maradék leckét. Fárasztó volt az első nap. reménykedek benne, hogy az elkövetkező napok könnyebbek lesznek, de ennek kb. semmi esélye sincs.
Az osztály társak jól fogadtak minket. Nem olyanok voltak, mint az előző sulimban, ahol minden új diákot megbámultak. A fiúknak át kellett esniük a szokásos "beavatási ceremónián", ami után pedig totálisan megalázva, és rossz kedvűen távoztak. A lányokkal nem így volt. Ők nem találtak ki ilyeneket, hanem ha valakinek szimpatikus volt az új lány, az rendezett egy bulit, és meghívta azt a bizonyos személyt is. Mindig nagyon jó bulik voltak, és szinte mindegyiken ott is voltam. Az új lányok ezek után boldogan jöttek suliba, és nem féltek, hogy megalázzák őket a suli "nagymenői".(Mellesleg megjegyzem, hogy én is azok közé a bizonyos "nagymenők" közé tartoztam, de én nem voltam az a tipikus. Én nem leltem örömömet mások megalázásában.) Jó volt ott. Szerettem a régi sulimat. Szerencsére itt is elég normálisak a diákok. A mai nap nem szereztem barátokat. Tomon kívül. Még.
Végre befejeztem a leckéimet. Gyorsan felvettem az ölembe a táskámat,és miközben néztem az órarendet, bepakoltam másnapra. Mikor minden benne volt, ledobtam az asztal mellé és kivettem a zsebemből a mobilomat. Elkezdtem nyomkodni(még új volt, és nem jöttem még rá hogy mi hol van) és egyszer csak megjelent a felirat, hogy Üzenet írása. Kiválasztottam ezt és nekiálltam megírni az SMS-t. Negyed óráig tartott mire sikerült leírnom, és bepötyögtem a címzetthez apu számát. Megnyomtam a küldés gombot, aztán becsuktam a telefonom, és leraktam az asztalra. Felálltam, bekapcsoltam a TV-t, odaléptem az ágyamhoz, és úgy ahogy voltam lehuppantam rá. Felhúztam magam, és a fejemet a párnára hajtottam. Onnan néztem a TV-t. Éppen vége lett egy filmnek. Valószínűleg elbóbiskolhattam, mert amikor ránéztem az órára, negyed egy volt. Nem volt már kedvem átöltözni, ezért beállítottam az órámat, hogy mikor ébresszen, aztán az oldalamra fordultam és behunytam a szemem. Tíz perc múlva már aludtam is.
Akkor éjszaka furát álmodtam. Egy tisztáson voltam, amit kör alakban vettek körbe a fák. Félig már besötétedett. Már lehetett látni a holdat. Utolsó negyedében járt. Ekkor észrevettem, hogy valami közelít felém. Egy ember volt. Egy férfi. A hátam mögött gyors lépések hallatszottak. Egyszer csak az a valaki aki mögöttem jött hirtelen megragadta a kezemet, és ráncigálni. Valamit mondott. Nem értettem, de ki tudtam venni a hangjából a rémülettel vegyes dühöt. Egyre jobban pánikolt. A düh szertefoszlott, amikor meglátta a férfit, aki felénk közeledett. Még szorosabban fogta a karom, és még jobban ráncigálni kezdett. Ekkor egy dühödt üvöltés rázta meg a tisztást. A férfi üvöltött fel. Egyre gyorsabban közeledett. A másik még mindig ráncigált, miközben már szinte teljesen besötétedett. Odaért hozzánk a férfi. Mind a ketten nagyon ismerősek voltak. Amelyikük eddig megpróbált magával ráncigálni, nyelt egy nagyot és elém lépett. A másik feldühödött, és mellkason vágta az előttem lévőt, aki egészen a tisztás széléig repült az ütéstől. Kezdtem megrémülni. Vajon mit akar tőlem ez a férfi? A másik, miután nekicsapódott egy fának, lecsúszott és elterült a földön. Ekkor felismertem. Te jó ég! Jack volt! Oda akartam futni hozzá, hogy megkérdezzem, jól van-e, de a férfi aki, előttem állt, megakadályozott. Megragadott a derekamnál fogva és visszahúzott. Elkezdtem pánikolni. Észrevettem, hogy teljes erőmből püfölöm a férfit, rugdosom, ahol csak érem, de ő, mintha meg sem érezné, biztos kézzel fogott engem. Abbahagytam a vergődést és a szemébe néztem. Szinte izzottak kék szemei. Már-már világított a sötétben. Ismertem ezeket a szemeket. Akár száz ugyan olyan közül is kiszúrtam volna. Ezek a szemek...
Hirtelen felriadtam az óra vad csörömpölésére. Ziháltam. Felültem az ágyban, és visszaidéztem fura álmomat. Nem ismertem ezt a helyet. És az erdőt sem. Vajon miért akart Jack mindenáron elvonszolni onnan? Miért félt annyira attól a férfitól? Hiszen csak akkor ismerte fel, amikor az már odaért hozzánk. Láttam Jack arcán. Aztán a férfi ellökte. Messzire. hatalmas ereje volt. És amikor belenéztem a szemébe, rájöttem, ki is ő valójában. Elég fura, hogy egy napja ismerem Tomot, és már vele álmodok. Az ember azt hinné, hogy oké, vele álmodok, egy sráccal-aki mellesleg nagyon helyes-, de akkor nem egy ilyen hülyeséget, hanem valami vidámat, aranyosat, cukit, esetleg valami szörnyen csöpögőset, nem pedig, hogy ez a remek srác valószínűleg valami valami pchihopata, egy dühöngő őrült, aki lehet, hogy két percen belül kinyír. nem hiszem, hogy ez normális lenne. Na mindegy. Ez csak egy álom. Fogtam magam, feltápászkodtam az ágyról, összeszedtem a cuccaimat és elmentem fürdeni.


* * *

-És ki volt a másik férfi?- kérdezte Tom, mikor elmeséltem nekik a fura álmomat, a nagyszünetben.
Elpirultam. Nem vettem számításba, hogy megkérdezi.
-Nem...tudom.-mondtam, és hirtelen nagyon elkezdett érdekelni a tálcám, amin az ebédem volt. Nem mondtam meg neki, hogy ő volt. Nem mondhattam meg.
Először is nagyon ciki lenne.
Másodszor pedig, elég hülyén jött volna ki, hogy azt mondom neki, hogy: "Te voltál az a másik, aki mellesleg egy őrült volt, egy hülye álomban. Hát nem csodás?"
Elég furán nézett volna rám. Mintha megbolondultam volna. Na meg aztán, alig ismerem-kemény egy napja!-és már vele álmodok?! Még Jack is furán nézett, amikor mondtam, hogy volt az egyik. Ha most elmondom nekik, Tom a másik, mégis mit várok? De ki a fenét érdekel? Ez csak egy hülye álom, ami nem érdekel senkit. Engem sem kéne, hogy ennyire érdekeljen. Úgy döntöttem, hogy elvetem ezt a témát. Aludtam, álmodtam, felébrettem. Kész.
-Mit csináltok hétvégén?-kérdezte Tom.
Jackre néztem.
-Nekem tanulnom kell!-mondta-Három tantárgyból is dogát fogunk írni.
-Máris?-kérdeztem.
-Igen. Sajnos. A tanárok úgy állítjék be, mint "év eleji ismétlést". Pedig hol van már az év eleje?-válaszolta unott hangon.
-Kár-kezdte Tom-Pedig el akartalak hívni titeket valahova mászkálni, de ha nem értek rá...
-Hilary, ha neked nincs semmi dolgod, menj csak nyugodtan! Én úgyis tanulok, szóval nem leszek valami jó társaság...
-Biztos?-kérdeztem
-Persze!
-Remek!-szólt közbe Tom mosolyogva- Mikor menjek érted?
-Szombat reggel tíz óra?
-Tökéletes!

* * *

-Nem örülök neki, hogy egyedül elmész vele, Hilary.-mondta Jack a nappaliban.
-Miért? Hisz te mondtad, hogy menjek nyugodtan, mert te úgyis tanulsz!
-Tudom, de akkor sem örülök neki!
-Mi bajod Tommal?
-Semmi.-fordult el.
-Ne beszélj mellé!
-Hát jó. Igazán tudni akarod?- fordult vissza Jack hirtelen.
Megijedtem tőle. Iszonyat düh lángolt a szemében. Még sosem láttam ilyennek.
-Igen-mondtam, de elcsuklott a hangom.
Komolyan megrémített, és ezt ő is észrevette. Gyorsan rendezte vonásait és kifejezéstelen arcal nézett rám, de a szeme villámokat szórt.
-Tom nem az, akinek mondja magát!-kezdte- Annak még a közelében sincs! Tom nem az a bájos, csábító, lányok szívének meghódítója aminek látszik, és akármit is mondott magáról, abból egy szó sem igaz! Hidd el nekem! Én tudom.
-Nem is mondott semmit magáról...- motyogtam leginkább magamnak, mint Jacknek, de meghallotta.
-Akkor bármit is mond, ne hidd el neki!
-Miért? Ismered őt? Tudsz róla te bármit is?-kérdeztem kissé mérgesen.
-Mert meg van rá az okom, és igen, ismerem, és jóval többet tudok róla, mint te azt elhinnéd!
-Miért ne hinném el?
-Azért, mert túl sok lenne. Leblokkolnál és megrémülnél. Szóval ne is próbálj meg kiszedni belőlem bármit is, mert nem mondom el!-hadarta. Olyan gyorsan beszélt, hogy alig értettem.-Még.-tette hozzá nagyon halkan. Épp annyira, hogy még halljam.
Fogtam magam és felmentem a szobámba. Nem értem Jacket.
Éppen leültem azasztalhoz, amikor csöngettek.
Felálltam és lecaplattam, hogy megnézzem ki az, de Jack már megtette helyettem.
-Mégis, mit képzel?-hallottam Mr. Hill hangját.-Belekever egy ártatlan, mit sem sejtő lányt? Elment az a- mit is mondott hány éves?- mindegy. Szóval elment az esze?
-Nem. Nagyon is a helyén van, és nem keverek eble senkit!
-Ha bántani meri, én esküszöm, hogy...-jelentőségteljesen elhallgatott. Nyugodtabb hangnemre váltott, és folytatta.- Szólna Hilarynek? Hozzá jöttem.
-Mi van, ha nem?
-Jack, ki volt...?-kezdtem a színjátékom és előléptem rejtekemből. Meglepődött arcot vágtam. Lehet, hogy Jack kiszóta? Összeszűkült szemmel vizsgálgatott én meg olyan árlatlan képet vágtam, amilyet csak tudtam.
-Mr. Hill...Jó napot!
-Jó napot, kedveském. Csak azért jöttem, hogy áthívjam vacsorára.
-Jack?-fordultam hozzá.
-Ó, nem. Én már ma elkezdek tanulni, de te menj csak.
-Rendben.-visszafordultam Mr. Hillhez.-Köszönöm a meghívást.Ott leszek. Hány órára menjek?
-Nyolc?
-Jó. Nyolcra ott leszek.
-Remek. Várni fogom. Addig is vigyázzon magára!- mondta és a szeme sarkából Jackre nézett, aki gúnyosan felhorkant.-Viszlát.
-Viszlát.-köszöntünk el egyszerre Jackkel.
Becsuktam az ajtót.
-Ütődött vadász.-motyogta Jack és leült a kanapéra.
-Vadász? Nem is tudtam, hogy Mr. Hill szokott vadászni...
-Nem olyan vadász.
-Akkor mégis milyen?
-Hát...na mindegy. A titoknak már úgyis lőttek. Főleg, hogy felbukkant itt Mr. Bájgúnár Roberts.
-Milyen titok? Elmondanád úgy is, hogy én is értsem?
-Az öreg egy vámpírvadász.
Egy darabig csak néztem rá, aztán kitört belőlem a nevetés. Méghogy vámpírvadász!
-Ja.-mondtam miután nagyjából sikerült lehiggadnom.- Én meg Napóleon felesége vagyok!
-Nem is volt felesége...-motyogta Jack.- Amúgy, ha nem hiszed el, kérdezd meg őt a vacsoránál.-mondta hangosabban.-Kíváncs vagyok, hogy mit válaszol. Amilyen lökött egy ember, mindent elmond, és te sikítozva rohansz haza, miután valahogy bebizonyította az igazát, mert először nem hittél neki. Hát... nem lesz az életed egy fáklyásmenet mostantól, annyi szent!